Az olaszok után a németek plusz BL-helye is biztossá vált

T. Z.T. Z.
2024.05.02. 09:36
Borussia Dortmund v Paris Saint-Germain: Semi-final First Leg - UEFA Champions League 2023/24
A Borussia Dortmund jövőre is ott lesz a Bajnokok Ligájában (Fotó: Getty Images)
A Bajnokok Ligája elődöntőinek első mérkőzése után matematikailag is biztossá vált, hogy Németország öt csapatot indíthat a legrangosabb európai kupasorozat következő kiírásában. Az már korábban eldőlt, hogy az olaszok öt együttessel képviseltethetik magukat a jövőre megújuló BL-ben, a második kiadó helyért a Bundesliga és a Premier League versengett, ám szerdán eldőlt, hogy a németek behozhatatlan előnyre tettek szert.

Mint ismert, az együtthatós rangsort a Bajnokok Ligája, az Európa-liga és az Európa-konferencialiga küzdelmei során szerzett pontok alapján határozzák meg. Pont jár a selejtezőben elért teljesítményért, a különböző szakaszokba jutásért, valamint természetesen a mérkőzéseken elért döntetlenek és győzelmek után is. Az egy bajnokságban szereplő klubok által szerzett összes együtthatói pontot összeadják, majd ezt az eredményt elosztják az adott bajnokságból az adott idényben Európában szereplő klubok számával.

A 2024–2025-ös idényben debütál a BL új, 36 csapatos formátuma. Ennek következtében a rangsor első két helyezettje plusz helyet kap a következő idényben. Mint megírtuk, az olaszok már korábban biztosították, hogy a következő idényben öt csapatot indíthatnak a sorozatban, és mivel a Borussia Dortmund szerdán 1–0-ra legyőzte a PSG-t a Bajnokok Ligája elődöntőjének első összecsapásán, a németek plusz helye is biztossá vált, mert az angolok hátránya már matematikailag is ledolgozhatatlan a nemzetközi kupasorozatok hátralévő találkozóin. 

Vagyis már fixen kijelenthető, hogy a Bayer Leverkusen, a Bayern München, a VfB Stuttgart, az RB Leipzig és a Borussia Dortmund is a legjobbak versenysorozatában szerepelhet a következő idényben. 

A németeknek még három csapatuk is versenyben van a nemzetközi kupákban, a Dortmund mellett a Bayern München is ott van a Bajnokok Ligája elődöntőjében, így papíron még arra is reális az esély, hogy idén német házidöntőt rendeznek. A Bayer Leverkusen az Európa-ligában jutott be a legjobb négy közé, csütörtökön (ma) az AS Romával találkozik. Az angoloknál már csak egy csapat, az Aston Villa maradt talpon az Európa-konferencialigában. 

 

 

Legfrissebb hírek

Kane szerint jó az esélye az Aranylabdára

Angol labdarúgás
15 órája

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
15 órája

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

Új edző a Gladbachnál: tavasszal kiesett a Bundesligából, most újra nehéz feladat vár rá

Német labdarúgás
2026.09.22. 15:00

La Liga: az FC Barcelona októberben nem számíthat Christensenre

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 13:18

Ikszelt a Manchester United a Fulhammel a szerencsés gólok meccsén

Angol labdarúgás
2026.09.20. 19:26

Ismét kikapott idegenben az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.09.20. 17:38

Vízilabda: kikapott a Jadran Splittől, az Eurokupa csoportkörében folytatja a Honvéd

Vízilabda
2026.09.20. 14:14