2008 óta először nyert negyeddöntőt Messi nélkül a Barca, csak Haaland volt gyorsabb Hallernél

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.04.11. 10:08
Raphinha először duplázott a Barcelonában (Fotó: Getty Images)
Remek odavágókat rendeztek a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, amit mi sem bizonyít jobban, hogy négy mérkőzésen 18 gólt láthattunk. Ilyen sok gólra pedig csupán egyszer, a 2010–2011-es kiírásban volt példa az elitsorozatnak ebben a szakaszában. A szerdai játéknap érdekességei.

 

A Real Madrid és a Manchester City csatája hat, a Paris Saint-Germain és az FC Barcelona meccse öt, az Arsenal és a Bayern München odavágója négy, az Atlético Madrid és a Dortmund találkozója pedig három gólt hozott, azaz négy meccsen összesen 18 gól született – ez pedig holtversenyben rekord, ugyanis ennyi gól csak egyszer, a 2010–2011-es kiírásban volt a BL-negyeddöntő első meccsein.

PARIS SAINT-GERMAIN–FC BARCELONA 2–3

A PSG brazil védője, Marquinhos már a mérkőzés kezdetekor rekordot döntött, ugyanis ez volt a 436. mérkőzése a csapat színeiben. 

A túloldalon, az FC Barcelonánál azonban jóval tapasztalatlanabb játékosok is lehetőséget kaptak Xavitól, Lamine Yamal ugyanis ismét rekordot döntött, és 16 évesen és 272 naposan a legfiatalabb játékos lett, aki pályára lépett egy BL-negyeddöntőn, megdöntve ezzel Rayan Cherki 2020-as csúcsát, aki 17 évesen és két naposan elődöntőzött 2020-ban a Lyonnal a Bayern München ellen.

Raphinha ugyan már 2022 nyara óta erősíti a gránátvörös-kékeket, csak most, 80. mérkőzésén szerezte meg első dupláját, ezzel Lionel Messi 2019 májusi, Liverpool elleni duplája óta ő az első Barca-játékos, aki két gólt szerzett a BL egyenes kieséses szakaszában.

Ha már Messi: a Barcelona először nyerte meg a BL-negyeddöntő első meccsét a 2019 áprilisi, Manchester United elleni párharc óta, s 2008 óta ez volt a katalánok első győzelme a negyeddöntőben a nyolcszoros aranylabdás argentin nélkül.

A PSG kezdte jobban a mérkőzést és a meccs első hét kapura lövése is a párizsiakhoz köthető, de hogy mennyire volt hullámzó a meccs, azt jól jelzi, hogy a hét PSG-kísérletet tizenegy Barcelona-próbálkozás követte.

Az sem a legjobb előjel Luis Enriquéék számára, hogy a PSG története során ötödször bukta el egy BL-párharc első mérkőzését hazai pályán, és a párizsiak még sosem voltak képesek idegenben kiharcolni a továbbjutást, amikor otthon hátrányba kerültek.

A Barcelona középpályáján remekelt Ilkay Gündogan, aki ebben a BL-idényben már 24 helyzetet alakított ki, ezzel ő vezeti a vonatkozó statisztikát, épp eggyel megelőzve az Atlético Madridban a Dortmund ellen kiváló teljesítményt nyújtó Antoine Griezmannt. 

A túloldalon viszont Kylian Mbappé nem sok vizet zavart, olyannyira, hogy legutóbbi 12 Bajnokok Ligája-meccsén most fordult elő vele először, hogy nem volt kapura lövése.

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Paris Saint-Germain (francia)–Barcelona (spanyol) 2–3 (0–1)
Párizs, Parc de Princes, 47 470 néző. Vezette: A. Taylor (angol)
PSG: G. Donnarumma – Marquinhos, Lucas Hernandez, Beraldo, Nuno Mendes – Li Kang In (Zaire-Emery, 61.), Vitinha, Fabián (Goncalo Ramos, 85.) – O. Dembélé, K. Mbappé, Asensio (Barcola, a szünetben). Vezetőedző: Luis Enrique
Barcelona: Ter Stegen – Koundé, R. Araújo, Cubarsí, Cancelo – F. de Jong (Christensen, 75.), S. Roberto (Pedri, 61.), Gündogan (Fermín López, 85.) – Yamal (Joao Félix, 61.), Lewandowski, Raphinha (Ferran Torres, 76.). Vezetőedző: Xavi
Gólszerző: O. Dembélé (48.), Vitinha (51.), ill. Raphinha (36., 62.), Christensen (77.)


ATLÉTICO MADRID–BORUSSIA DORTMUND 2–1

Elképesztő BL-mérlege van hazai pályán az Atletinek. A „matracosok” a Vicente Calderónban és a Metropolitanóban még sosem veszítettek meccset a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában, mióta Diego Simeone a csapat edzője, az eddigi 16 meccsből tízet nyertek meg hat döntetlen mellett, ráadásul 12 meccsen gólt sem kaptak.

Az is az Atlético erejét mutatja, hogy a csapat idénybeli kilenc BL-meccsén 21 gólt szerzett, ennél többre csak egyszer, a 2013–2014-es kiírásban voltak képesek, amikor a döntőben buktak el, de 13 meccsen 26-szor voltak eredményesek.

Diego Simeonéék remekül kezdték a meccset, hiszen Rodrigo De Paul három perc és 58 másodperc után vette be a Dortmund kapuját, ez pedig 2020 februárja óta a csapat leggyorsabb BL-gólja volt, akkor Saúl Níguez három perc 46 másodperc után volt eredményes a Liverpool ellen.

A Dortmund szépítő gólját a 81. percben Sébastien Haller szerezte, akinek 13. BL-meccsén ez volt a 12. gólja – ezt a számot ennél gyorsabban csak Erling Haaland érte el, aki 10 meccsen lőtt 12-t az elitsorozatban, illetve még Simone Inzaghinak jött össze 12 ugyancsak 13 találkozón.

A Borussia védelmében természetesen ezúttal is helyet kapott Mats Hummels, akinek ez volt az 500. mérkőzése a csapat színeiben, ennél több pedig csak a csapat sportigazgatójának, Michael Zorcnak van, 572.

Atlético Madrid (spanyol)–Borussia Dortmund (német) 2–1 (2–0)
Madrid, Metropolitano Stadion, 68 641 néző. Vezette: Guida (olasz)
ATLÉTICO: Oblak – Witsel (Szavics, 90+1.), Giménez, Azpilicueta – Molina (Saúl, 90+1.), M. Llorente, Koke, De Paul (Correa, 80.), Lino (Riquelme, 90+1.) – Morata (Barrios, 63.), Griezmann. Vezetőedző: Diego Simeone
DORTMUND: Kobel – Ryerson, Hummels, N. Schlotterbeck, Maatsen – Sabitzer (Reus, 84.), Can (Özcan, 84.) – Sanco, F. Nmecha (Brandt, a szünetben), Adeyemi (Bynoe-Gittens, 73.) – Füllkrug (Haller, 60.). Vezetőedző: Edin Terzic
Gólszerző: De Paul (4.), Lino (30.), ill. Haller (81.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik