Pedri: A világ legjobb csapata vagyunk

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.04.11. 09:11
Pedriék egygólos előnyből várhatják a barcelonai visszavágót (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, az FC Barcelona fordulatos mérkőzésen 3–2-re nyert a Paris Saint-Germain otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén. Az UEFA oldaláról most szemlézzük a katalánok nyilatkozatát.
Xavi büszke a csapatára (Fotó: Getty Images)

„Természetesen ez nagy győzelem volt, hiszen a Bajnokok Ligájában idegenben nyerni nagy győzelemnek számítkezdte a Barcelona vezetőedzője, Xavi.Nagyon jól csináltuk a dolgunkat, különösen a védekezésben, de taktikailag is nagyon jól működtünk. A szélsőink rengeteget segítettek nekünk.”

A tréner kiemelte Pau Cubarsí, a csereként beállva gólpasszt jegyző Pedri, valamint a szintén csereként pályára lépő és győztes gólt fejelő Andreas Christensent is. Utóbbi egyébként az első Barcelona-játékos lett, aki a születésnapján szerzett gólt a Bajnokok Ligájában.

„Kemény munka volt, de még hátravan a visszavágó, és a Párizs Európa egyik legjobb csapata – intett óva Xavi, majd kiemelte a katalánok fiataljait. – Elismerés jár az akadémiánknak, amiért a 17 éves Cubarsí, a 16 éves Lamine és Fermin – akinek ez a debütálóidénye – már készek a játékra ezen a szinten.”

Hozzátette, hogy most ki kell pihenniük a meccs fáradalmait. „Ugyan csak kis előnyt szereztünk, de nagy győzelmet arattunk.”

„Nagyon büszke vagyok a csapatomra – folytatta. – Ha most nem érzel büszkeséget, akkor mikor? Azt gondolom, hogy a Párizs valószínűleg még mindig a párharc favoritjának számít. Nagyszerű csapatuk van, de sikerült ma feltartóztatnunk őket. Az volt a célunk, hogy a szélekre szorítsuk őket, és ez sikerült is. Különösen az első félidőben működött jól a letámadásunk, szépen és magasan tettük mindezt.”

„Nagyon nehéz ez ellen a Párizs ellen jól védekezni, de azt hiszem ma este ez jól sikerült. Jól tudtuk, hogy ilyen sok idő után visszatérni a negyeddöntőbe nagy lehetőség számunkra, és úgy játszottunk, mint akik pontosan tisztában vannak ezzel. A játékosaim hittek magukban. Ugyanakkor még nem végeztük el a feladatunkat – figyelmeztetett Xavi. – A védelmünk megértette, hogy mit kell csinálni. Sok párharcot láthattunk. Lamine és Raphinha voltak ma a legjobbjaink. Tudtuk, hogy a Párizst egyénileg jó játékosok alkotják, de jó munkát végeztünk, elöl és hátul is.”

Megjegyezte, hogy szerinte most a Barca-fanok elégedettek lehetnek a teljesítményükkel. „Barca-szurkoló vagyok, örülök is most, de még nem ért véget az út.”

A mérkőzés legjobbja Raphinha lett. „Az elmúlt hetekben nagyon keményen dolgoztunk az edzéseken. Eljönni ide, aztán egy győzelemmel hazatérni igazán pozitív dolog. Fontos volt győzni, de ez a párharc még közel sem dőlt el.”

Raphinha felidézte a pillanatot egy pár nappal korábbi edzésükről, amikor a mostani góljához hasonlóan beindult, de Pedri nem passzolta neki a labdát. Oda is ment hozzá, hogy számonkérje őt, de a spanyol csak annyit felelt neki, hogy most ugyan nem passzolt neki, de majd meccsen ad neki egy hasonló labdát. Így is lett. Pedri miután beállt, rögtön remek gólpasszt adott neki. „Xavi egyszerűen annyit mondott nekem, hogy fejben készüljek fel, és álljak készen arra, ha hozzá kell tenni a játékhoz. Azt akarta, hogy helyezzünk rájuk nyomást.”

Gólpasszával kapcsolatban elmondta, hogy nagyon vágyott arra, hogy segíthessen a csapatnak. „Mindkét edző favorizálta a támadófutballt, erőltette a letámadásokat, és ez eredményezett ilyen mérkőzést.”

„Azt hiszem, ma bebizonyítottuk, hogy a világ egyik legjobb csapata vagyunk. Valójában úgy hiszem, hogy egyenesen a legjobb. Győzni jöttünk ide, és megtettük, ám még vár ránk egy kemény visszavágó” – fogalmazott Pedri.

 

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Paris Saint-Germain (francia)–Barcelona (spanyol) 2–3 (0–1)
Párizs, Parc de Princes, 47 470 néző. Vezette: A. Taylor (angol)
PSG: G. Donnarumma – Marquinhos, Lucas Hernandez, Beraldo, Nuno Mendes – Li Kang In (Zaire-Emery, 61.), Vitinha, Fabián (Goncalo Ramos, 85.) – O. Dembélé, K. Mbappé, Asensio (Barcola, a szünetben). Vezetőedző: Luis Enrique
Barcelona: Ter Stegen – Koundé, R. Araújo, Cubarsí, Cancelo – F. de Jong (Christensen, 75.), S. Roberto (Pedri, 61.), Gündogan (Fermín López, 85.) – Yamal (Joao Félix, 61.), Lewandowski, Raphinha (Ferran Torres, 76.). Vezetőedző: Xavi
Gólszerző: O. Dembélé (48.), Vitinha (51.), ill. Raphinha (36., 62.), Christensen (77.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik