BL, Ekl: magyar szereplők a feröeri csapatok selejtezőin

Cs. B.Cs. B.
2022.07.07. 11:48
null
Turi Géza a Tatabánya csapatkapitányaként 2005-ben (Fotó: Nemzeti Sport)
A Videoton és a ZTE korábbi kapusa, Turi Géza és fia, Turi Géza Dávid is érdekelt volt az európai kupasorozatok szerdai selejtezőin. Előbbi a feröeri bajnok KÍ Klaksvík kispadjáról nézte végig, ahogy a hazai pályán játszó Bodö/Glimt Victor Boniface mesterhármasával diadalmaskodik a Bajnokok Ligája-selejtező első mérkőzésén. Míg utóbbi középpályásként vette ki részét a feröeri bajnokságban jelenleg második Víkingur Göta 1–0-s, Europa FC ellen aratott sikeréből az Európa-konferencialiga selejtezőjében.

A magyar részvevőket a Focibolond nevű Facebook-oldal szerkesztője szúrta ki, aki emlékeztet, hogy a visszavonulása óta kapusedzőként tevékenykedő, de a KÍ Klaksvík kispadjára olykor, szükség esetén leülő 48 esztendős Turi Géza 2006 telén igazolt a Tatabányától a feröeri Víkingur Götához, ahol légióskarrierje jelentős részét töltötte – közel 200 tétmeccsen védett a klub színeiben –, s ahol fia jelenleg is futballozik.

Turi Géza Dávid két évvel ezelőtt, 18 évesen kezdett a Víkingur felnőttcsapatában játszani, majd a tavaly tavasszal indult idénnyel kezdődően kirobbanthatatlan lett a középpályáról.


A Facebook-bejegyzés szerzője kiemelte, hogy a 20 éves tehetséget ugyan megválasztották a 2021-es kiírás legjobb fiatal játékosának – például azért, mert 82 százalékos hatékonysággal ő bizonyult a legjobb cselezőnek a pontvadászatban –, de eddig egyik korosztályos csapatnak sem volt a tagja, mert a feröeri válogatottsághoz dán útlevélre is szükség van – tavaly júniusban beszámoltunk róla, hogy a fiatalabb Turi a Pécsnél volt próbajátékon; ám éppen a papír megszerzése miatt meghiúsult a váltás.

Érdekesség, hogy a jelenleg futó bajnokságban éppen „apa-fia harc zajlik”, hiszen a két magyar csapata versenyez a trónért: a KÍ Klaksvík 43 ponttal vezet, őt követi a Víkingur Göta 37 ponttal.

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉS
Tobol (kazah)–Ferencváros 0–0
Bodö/Glimt (norvég)
–KÍ (feröeri) 3–0
HJK (finn)–RFS (lett) 1–0
Dudelange (luxemburgi)
–KF Tirana (albán) 1–0
Zrinjski Mostar (bosnyák)–Sheriff (moldovai) 0–0
Maribor (szlovén)–Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz) 0–0
Slovan Bratislava (szlovák)–Dinamo Batumi (grúz) 0–0

Legfrissebb hírek

Klubja új szerződéssel jutalmazta az első gólját megszerző Turi Géza Dávidot

Angol labdarúgás
2026.09.17. 15:30

Hatalmas gólt vágott Turi Géza Dávid az angol negyedosztályban – videó

Angol labdarúgás
2026.09.13. 18:53

Sallaiék edzője szerint a büntető volt a fordulópont a Sporting ellen

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 10:37

Steve McManaman: Itt az ideje, hogy Szoboszlai Dominik vezér legyen

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 09:19

Rossz hír az osztrákoknak: Varga Barnabás különösen motivált

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 06:44

Férfi röplabda BL-selejtező: október 21-én kezd a Kaposvár

Röplabda
2026.09.07. 20:14

Felső sarkos gólokkal került nagy előnybe a Celtic, a Bodö/Glimt szintén háromszor talált be a BL-playoffban

Bajnokok Ligája
2026.08.19. 23:02

Veszélyben a Lech Poznan feröeri El-meccse

Európa-liga
2026.08.13. 14:14