BL: Már a döntő előtt Szalahon gúnyolódtunk – Rodrygo

D. Á.D. Á.
2022.06.17. 10:19
null
A Real Madridnál Szalahon viccelődtek (Fotó: Getty Images)
A Real Madrid labdarúgócsapatának brazil szélsője, Rodrygo elmondta, már a Bajnokok Ligája döntője előtt a bosszúra éhes Mohamed Szalahon viccelődtek.


Nem volt titok, hogy Mohamed Szalah revansot akart venni az idei BL-döntőben a Real Madridon, miután 2018-ban a Liverpool elbukta a finálét a spanyol csapattal szemben.

„A Manchester City nagyon erős csapat, jó néhányszor találkoztunk vele az idény során – mondta Mohamed Szalah a BT Sport szakértőinek, a korábbi kiválóságoknak, Jamie Carraghernek, Rio Ferdinandnak, Michael Owennek és Peter Crouchnak. – A Real Madridot preferálom. Korábban kikaptunk tőlük a döntőben, így ellenük szeretnék játszani, s remélhetőleg nyerni fogunk” – nyilatkozta korábban a Liverpool klasszisa.

Négy évvel ezelőtt ráadásul nem is tudta végigjátszani a mérkőzést, hiszen az első félidőben összeakadt Sergio Ramosszal – aki azóta már a PSG játékosa –, s a földre érés következtében megsérült a válla, le is kellett cserélni.

Mint tudjuk, Szalahnak és a Liverpoolnak nem sikerült bosszút állni a Real Madridon, Vinícius Júnior góljával a királyiak 1–0-ra legyőzték Jürgen Klopp együttesét Párizsban.

Rodrygo most egy podcast keretein belül nyilatkozott arról, hogy a Real öltözőjében mindenki megjegyezte Szalah beszólásait, s ez valójában motiválóan hatott a csapatra.

„Amikor egy srác provokál téged, akkor néha már csak azért is nyerni akarsz, hogy utána viccet csinálj belőle. Edzésen olyanokat mondtunk gúnyosan, hogy »gyerünk, Szalah, gyerünk, Szalah!« Csak az volt a fejünkben, hogy győznünk kell, majd Szalahon röhöghetünk” – mondta a Real Madrid brazil játékosa a Portal Blanco TV-nek.

 

BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ
LIVERPOOL (angol)–REAL MADRID (spanyol) 0–1 (0–0)

Saint-Denis (Párizs), Stade de France, 75 000 néző. V: Turpin (francia)
LIVERPOOL: Alisson – Alexander-Arnold, Konaté, Van Dijk, Robertson – Fabinho, Thiago Alcántara (Firmino, 77.), J. Henderson (N. Keita, 77.) – Szalah, Mané, Luis Díaz (Diogo Jota, 65.). Menedzser: Jürgen Klopp
REAL MADRID: Courtois – Carvajal, Éder Militao, Alaba, F. Mendy – Kroos, Casemiro, Modric (Ceballos, 90.) – F. Valverde (Camavinga, 86.), Benzema, Vinícius Júnior (Rodrygo, 90+3.). Vezetőedző: Carlo Ancelotti
Gólszerző: Vinícius Júnior (59.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek

Videó: a Trabzon a háromgólos Szalah vezérletével kiütötte Sallaiékat

Minden más foci
2026.09.19. 21:40

Real Madrid: Rodrygo februárra lendülhet csúcsformába

Spanyol labdarúgás
2026.09.15. 09:09

Sallaiék edzője szerint a büntető volt a fordulópont a Sporting ellen

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 10:37

Steve McManaman: Itt az ideje, hogy Szoboszlai Dominik vezér legyen

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 09:19

Rossz hír az osztrákoknak: Varga Barnabás különösen motivált

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 06:44

Ez gyorsan ment – Szalahról utcát nevezhetnek el Törökországban!

Európa-liga
2026.08.31. 14:09

„A csalódás is a futball része” – írta Szalah, miután a Trabzont simán kiejtette a Fradi

Európa-liga
2026.08.28. 16:10

Nagy Ádám és Mohamed Szalah is jókedvűen edzett – galéria

Európa-liga
2026.08.26. 21:20