Videó: így lett négy nap alatt koncerthelyszínből futballpálya a BL-döntő stadionja

Cs. B.Cs. B.
2022.05.27. 19:15
null
A Stade de France új gyepe 500 tekercsben érkezett meg Spanyolországból Párizsba, és csak csütörtökön fejezték be a lerakását (Fotó: Getty Images)
A Telegraph számolt be róla, hogy vasárnap még telt házas, 97 ezres koncertet adott az 1981-ben alapított francia pop-rock banda, az Indochine az idei Bajnokok Ligája-döntő helyszínéül szolgáló Stade de France-ban, amelynek új gyepe csak csütörtökön nyerte el végleges formáját. A pálya 500 tekercsben a héten érkezett meg Spanyolországból Párizsba. Timelapse-videón a hihetetlen átalakulás.

A Liverpool sajtótájékoztatóján Jürgen Klopp is szót ejtett a Stade de France nemrég lefektetett gyepéről.

„Általában, ha a pálya újnak tűnik, az jó hír. Az újítás azonban tegnap derült ki, ami nem a legideálisabb, de a terveknek megfelelően normál edzést fogunk tartani. Valaki úgy gondolta, jó ötlet lenne új pályát létrehozni a meccs előtti napon. Érdekes ötlet, de nem ölte meg a hangulatomat. Mindkét csapat számára ugyanazok a körülmények” – vélekedett Jürgen Klopp, aki a kérdések megválaszolása után levezényelte a liverpooliak utolsó edzését a döntő előtt, így testközelből is szemügyre vehette az új gyepet.

BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ
21.00:
Liverpool (angol)–Real Madrid (spanyol), Saint-Denis (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

„Minden idők legjobb meccse volt?” – lapszemle a PSG–Bayern München BL-elődöntő után

Bajnokok Ligája
3 órája

Aranyéremmel búcsúzna az Atléticótól Antoine Griezmann

Bajnokok Ligája
Tegnap, 10:46

Luís Figo, Cafu, Ivan Rakitic és Juhász Roland is csapatkapitányok a BL-döntő előtti Legendák Tornáján

Bajnokok Ligája
2026.04.27. 21:16

Gullit szerint a Bayern–PSG párharc győztese nyeri meg a budapesti BL-döntőt

Bajnokok Ligája
2026.04.24. 12:35

A hatodik helyezés is Bajnokok Ligáját érhet a Premier League-ben – mutatjuk, hogyan

Angol labdarúgás
2026.04.22. 13:22

„Fényes jövő előtt áll a Liverpool” – Arne Slot az Everton elleni rangadó előtt

Angol labdarúgás
2026.04.17. 11:58

Melyik két csapat jut a BL budapesti döntőjébe? Szavazzon!

Bajnokok Ligája
2026.04.16. 13:45

Életjel vagy haláltusa? – Deák Zsigmond publicisztikája

Angol labdarúgás
2026.04.15. 23:57
Ezek is érdekelhetik