BL: Ceferin jó ötletnek tartja a négyes döntőt, és odaszúrt két topligának

K. Zs.K. Zs.
2022.05.03. 14:30
null
Aleksander Ceferin egy áprilisi UEFA-eseményen (Fotó: AFP)
Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke a napokban Horvátországban, a Hajduk Split–Sahtar Doneck (3–3) jótékonysági mérkőzésen járt, és ebből az alkalomból interjút adott horvát lapoknak. A Sportske Novostinak többek között az európai Szuperligáról és a topligák közötti különbségekről is beszélt.

 

Aleksander Ceferin kifejtette, hogy az UEFA örülne az ukrán bajnokság mielőbbi újraindulásának, de megjósolhatatlan, hogy az orosz agresszióval induló háború mikor ér véget. (Mint ismert, az UEFA az interjú elkészülte óta újabb döntést hozott, és kitiltotta az orosz klubokat a következő idény nemzetközi klub- és válogatott tornáiról is.)

Szóba került a tavaly nagy vihart kavaró európai Szuperliga ügye is.

„Annak vége. A részt vevő klubok megpróbálták kiélni az egójukat, de ez a projekt sohasem valósulhat meg – fogalmazott Aleksander Ceferin, akit a Bajnokok Ligája végjátékának négyes döntővé alakításáról is kérdeztek. – Az ötlet jó, de elveszítenénk néhány mérkőzést. A csapatok nem játszhatnának oda-vissza párharcot az elődöntőben, ami érzékenyen érintené a közvetítési jogok birtokosait is. Vannak ilyen elgondolások, de még korai lenne megosztani a részleteket a médiával.”

A kérdezz-felelekből a nemzetközi sajtó felkapta azokat a passzusokat is, amelyek az öt európai topliga összehasonlításáról szólnak – és amelyekben Ceferin „odaszúrt” a német, valamint a francia bajnokságnak, azok egyoldalúságával magyarázva a Bayern München és a PSG vártnál korábbi BL-búcsúját.

„Való igaz, azokban a bajnokságokban kisebb a versengés, nem olyan erősek, egy klub uralja mindkettőt – fogalmazott a szlovén sportvezető. – Olaszországban kiélezett a csata, de ott meg a klubok pénzügyi ingatagsága okoz gondokat. A legnagyobb hagyományai az angol bajnokságnak vannak, az ottani szurkolók mindenkitől különböznek. Ne felejtsük, hogy amikor a Szuperliga ellen hadakoztunk, az angol drukkerek támogatták az ügyünket, miközben a spanyolok és az olaszok semmit sem tettek.”

Ceferin kérdésre válaszolva azt sem titkolta, hogy ha meccset akar nézni, a legszívesebben a Bajnokok Ligája kínálatából választ.

„A Manchester City–Real Madrid meccs a legjobb hírverés volt a Bajnokok Ligájának. Az egy teljesen más világ. Igen, a Bajnokok Ligája (a csúcs).”

Legfrissebb hírek

Ligue 1: a PSG kiütötte a Nice-t, és újra vezeti a francia bajnokság tabelláját

Francia labdarúgás
18 órája

Három tizenegyesből kettőt berúgott, s így kétgólos hátrányból nyert a BVB

Német labdarúgás
20 órája

Négyet vágott az Unionnak a Bayern; hatgólos döntetlen a Rajna-menti derbin

Német labdarúgás
23 órája

A Lens fölényes győzelemmel állt vissza az élre

Francia labdarúgás
2026.03.20. 22:49

Az RB Leipzig egy félidő alatt négy gólt vágott a jó idényt futó Hoffenheimnek

Német labdarúgás
2026.03.20. 22:37

Orosz Pál elárulta, a Ferencváros megtérítteti a vétkes szurkolókkal az okozott kárt

Európa-liga
2026.03.20. 16:45

Stieber: A pályafutásom többről szólt, mint az osztrákok elleni gólról, de abszolút az volt a fénypont

Magyar válogatott
2026.03.19. 20:06

Elismerés elismerés után: Szoboszlai bekerült a hét csapatába az UEFA-nál

Bajnokok Ligája
2026.03.19. 18:15
Ezek is érdekelhetik