UEFA: a következő idényre is fenntartják az oroszok kizárását

2022.05.02. 19:54
null
Az UEFA a következő idényre is fenntartja az orosz csapatok kizárását (Fotó: AFP)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a következő idényre is fenntartotta az orosz klubcsapatok és válogatottak kizárását a nemzetközi sorozatokból.

 

Az UEFA hétfői bejelentése szerint a végrehajtó bizottság által az oroszok ukrajnai háborúja miatt meghozott szankció érinti a július 1-3-án sorra kerülő női futsal Európa-bajnokságot, amelynek négycsapatos mezőnyében éppen Magyarország váltja az oroszokat. A selejtező második szakaszában a magyarok végeztek a második helyen az orosz válogatott által megnyert csoportban. A négyes döntőben előbb a házigazda portugálokkal találkoznak az elődöntőben, a másik ágon spanyol-ukrán meccset rendeznek.

Az orosz férfi felnőtt labdarúgó-válogatott nem léphet pályára a Nemzetek Ligája B-divíziójában, ahonnan ki fog esni, és az utánpótlás-válogatottak sem játszhatnak nemzetközi tétmérkőzéseket.

A női válogatott a júliusban Angliában sorra kerülő Európa-bajnokságon, valamint a jövő évi világbajnokság selejtezősorozatában sem szerepelhet, a kontinenstorna mezőnyébe Portugália kerül be a helyére.

A Bajnokok Ligájában, az Európa-ligában, az Európa-konferencialigában, az UEFA Ifjúsági Ligában és a női Bajnokok Ligájában sem lesznek orosz klubcsapatok a következő évadban.

A férfi futsal Bajnokok Ligája következő idényében sem lehetnek orosz együttesek, a válogatottat pedig kizárták a 2024-es világbajnokság európai selejtezőjéből.

Az UEFA visszautasította az oroszok pályázatát a 2028-as vagy a 2032-es férfi labdarúgó Európa-bajnokság megrendezésére.

Az európai szövetség február 28-án zárta ki az orosz válogatottakat és klubcsapatokat minden nemzetközi sorozatból, de az a döntés csak a jelenlegi szezonra vonatkozott.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Elismerés elismerés után: Szoboszlai bekerült a hét csapatába az UEFA-nál

Bajnokok Ligája
9 órája

Alaposan megbüntette az UEFA a Ferencvárost

Európa-liga
10 órája

Az oroszok nem indulhatnak, négy magyar szerepel Huelvában a tollaslabda Eb-n

Egyéb egyéni
2026.03.18. 12:40

Már lehet jegyeket igényelni a budapesti Bajnokok Ligája-döntőre

Bajnokok Ligája
2026.03.16. 16:04

Az orosz kajak-kenusok semlegesként indulhatnak a vb-n

Kajak-kenu
2026.03.11. 15:51

Visszatérhetnek a nemzetközi mezőnybe az orosz utánpótlás kézilabda-válogatottak

Kézilabda
2026.03.07. 14:42

A CAS és a kollektív bűnösség: meddig ér az útlevél?

Egyéb egyéni
2026.03.06. 19:19

Egyelőre nincs másik helyszín, jövő héten döntenek a Finalissimáról

Minden más foci
2026.03.05. 11:47
Ezek is érdekelhetik