Női BL: Kocsán Petra csapata „csak” négyet kapott a Barcától

M. D.M. D.
2021.11.10. 22:55
null
Jennifer Hermoso fejes góljával szerezte meg a vezetést a Barca a Hoffenheim ellen (Fotó: FC Barcelona)
Kocsán Petra csapata, a Hoffenheim 4–0-ra kikapott idegenben a címvédő Barcelonától a női Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában. A D jelű kvartettben a Lyon otthon 2–1-re nyert a Bayern München ellen.

 

C-CSOPORT. Tizenkettedik mérkőzését is megnyerte ebben az idényben a spanyol bajnoki és Bajnokok Ligája-címvédő FC Barcelona, amely úgy verte meg 4–0-ra a Bundesligában bronzérmes (és jelenleg is harmadik helyen álló) Hoffenheimet, hogy – az UEFA statisztikája szerint – összesen 31 kapura lövési kísérlettel próbálkozott. A katalán együttesben duplázott a csapatkapitány, Alexia Putellas, aki középpályás létére ebben a naptári évben 52 meccsen már 35 gólnál és 26 gólpassznál jár – nem véletlenül tartják a női Aranylabda egyik legfőbb várományosának...

A német csapatban Kocsán Petrát nem cserélték be, így a magyar válogatott támadó BL-debütálása egyelőre várat magára.

D-CSOPORT. A játéknap rangadóján a Lyon vert helyzetből felállva 2–1-re nyert otthon a német bajnoki éllovas Bayern München ellen, így – a Barcelonával egyetemben – hibátlan teljesítménnyel vezeti a csoportját. A kvartett másik meccsén a Csiki Annát végig a kispadon tartó BK Häcken legyőzte idegenben a Benficát.

NŐI BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
C-CSOPORT
Barcelona (spanyol)–Hoffenheim (német) 4–0
(Hermoso 5., Putellas 19., 33., Marta 74.)
Hoffenheim: Kocsán Petra nem állt be.
HB Köge (dán)–Arsenal (angol) 1–5 (Pokorny 71., ill. Catley 27., Parris 62., Foord 69., Patten 85., Nobbs 89.)

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Barcelona 3
3 10–1 +9 9
2. Arsenal 3
2
1 10–5 +5 6
3. Hoffenheim 3
1 2 5–8 –3
3
4. HB Köge 3
3
1–12 –11 0

D-CSOPORT
Lyon (francia)–Bayern München (német) 2–1
(Cayman 50., A. Henry 86., ill. Buchanan 25. – öngól)
Benfica (portugál)–BK Häcken (svéd) 0–1 (Rubensson 76. – 11-esből)
Häcken: Csiki Annát nem cserélték be.

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Lyon 3
3
10–1 +9 9
2. Bayern München 3
1 1 1
5–2 +3 4
3. BK Häcken3
1

2
1–7
–6
3
4. Benfica 3
1 2
0–6 –6 1

KEDDI EREDMÉNYEK
A-CSOPORT
Juventus (olasz)–Wolfsburg (német) 2–2
(Girelli 22., 90+1., ill. Lattwein 25., Wassmuth 65.)
Kiállítva: Rauch (90., Wolfsburg)
Servette (svájci)–Chelsea (angol) 0–7 (Leupolz 8., Kirby 16., 26., Kerr 18., 20., Fleming 38., Reiten 50.)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Chelsea 3 2 1 12–4 +8 7
2. Wolfsburg 3 1 2 10–5 +5 5
3. Juventus 3 1 1 1 6–4 +2 4
4. Servette 3 3 0–15 –15 0

B-CSOPORT
PSG (francia)–Real Madrid (spanyol) 4–0
(Katoto 13., 54., Däbritz 41., Rocío Gálvez 65. – öngól)
Harkiv (ukrán)–Breidablik (izlandi) 0–0

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. PSG 3 3 11–0 +11 9
2. Real Madrid 3 2 1 6–4 +2 6
3. Harkiv 3 1 2 0–6 –6 1
4. Breidablik 3 1 2 0–7 –7 1
Legfrissebb hírek

Négyet vágott az Unionnak a Bayern; hatgólos döntetlen a Rajna-menti derbin

Német labdarúgás
Tegnap, 17:39

Az RB Leipzig egy félidő alatt négy gólt vágott a jó idényt futó Hoffenheimnek

Német labdarúgás
2026.03.20. 22:37

„Ez az egyik kedvencem a karrierem során” – Harry Kane az ötvenedik BL-góljáról

Bajnokok Ligája
2026.03.19. 14:41

„Ezért is egyedülálló Leo” – Cristiano Ronaldo után Messi is elérte a 900 gólos határt

Minden más foci
2026.03.19. 13:00

Bajnokok Ligája: bemutatkozott az első 2010-es születésű játékos

Bajnokok Ligája
2026.03.19. 12:59

Már a hétvégén játszhat a Barcelona lecserélt kapusa – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.19. 11:09

„A második félidőben új, fokozott önbizalmat láttam a csapat játékában” – Hans-Dieter Flick a Barcelona kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
2026.03.19. 08:00

Otthon is kiütötte az Atalantát, 10–2-es összesítéssel BL-negyeddöntős a Bayern

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 22:50
Ezek is érdekelhetik