Női BL: a PSG simán verte a Realt, hetet hintett a Chelsea

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.11.09. 23:22
null
A mosolygós Marie-Antoinette Katoto két gólt szerzett a Real Madrid ellen (Fotó: Getty Images)
A Paris Saint-Germain 4–0-ra legyőzte a Real Madridot, a Chelsea 7–0-ra nyert idegenben a Servette ellen, míg a Juventus a hosszabbításban mentett pontot a Wolfsburggal szemben a női labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában.

 

A-CSOPORT. Az előző idényben döntős Chelsea, amely öt győzelemmel és egy vereséggel jelenleg második az angol bajnokságban, úgy verte meg 7–0-ra idegenben a svájci Servette-et, hogy az első félidőben tíz perc leforgása alatt négy gólt szerzett és már a szünetben 6–0-ra vezetett. A londoni klub a női BL-történelem legnagyobb különbségű sikerének megdöntésétől végül igen messze volt – a 2013–2014-es idényben a Wolfsburg 14–0-ra nyert az észt Pärnu ellen –, de így is simán győzött és a csoport élére ugrott.

A kvartett másik mérkőzésén az olasz bajnokságot nyolc forduló után hibátlan teljesítménnyel vezető Juventus (Cristiana Girelli második találatával) a hosszabbításban mentett pontot a Wolfsburggal szemben – rögtön azután, hogy a német csapat tíz főre fogyatkozott.

B-CSOPORT. A játéknap rangadóján a Paris Saint-Germain – amely hazája élvonalában nemhogy pontot nem veszített, de még gólt sem kapott ebben az évadban – a duplázó Marie-Antoinette Katoto vezérletével 4–0-ra kiütötte a spanyol bajnokságban gyengélkedő Real Madridot, ezzel gyakorlatilag bejutott az egyenes kieséses szakaszba – de valószínűleg a spanyol sztárcsapatnak sem kell majd aggódnia a továbbjutás miatt.

NŐI BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
A-CSOPORT
Juventus (olasz)–Wolfsburg (német) 2–2
(Girelli 22., 90+1., ill. Lattwein 25., Wassmuth 65.)
Kiállítva: Rauch (90., Wolfsburg)
Servette (svájci)–Chelsea (angol) 0–7 (Leupolz 8., Kirby 16., 26., Kerr 18., 20., Fleming 38., Reiten 50.)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Chelsea 3 2 1 12–4 +8 7
2. Wolfsburg 3 1 2 10–5 +5 5
3. Juventus 3 1 1 1 6–4 +2 4
4. Servette 3 3 0–15 –15 0

B-CSOPORT
PSG (francia)–Real Madrid (spanyol) 4–0
(Katoto 13., 54., Däbritz 41., Rocío Gálvez 65. – öngól)
Harkiv (ukrán)–Breidablik (izlandi) 0–0

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. PSG 3 3 11–0 +11 9
2. Real Madrid 3 2 1 6–4 +2 6
3. Harkiv 3 1 2 0–6 –6 1
4. Breidablik 3 1 2 0–7 –7 1

A SZERDAI PROGRAM
C-CSOPORT
18.45:
FC Barcelona (spanyol)–Hoffenheim (német)
18.45: HB Köge (dán)–Arsenal (angol)

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Barcelona 2 2 6–1 +5 6
2. Arsenal 2 1 1 5–4 +1 3
3. Hoffenheim 2 1 1 5–4 +1 3
4. HB Köge 2 2 0–7 –7 0

D-CSOPORT
21.00:
Lyon (francia)–Bayern München (német)
21.00: Benfica (portugál)–BK Häcken (svéd)

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Lyon 2 2 8–0 +8 6
2. Bayern München 2 1 1 4–0 +4 4
3. Benfica 2 1 1 0–5 –5 1
4. BK Häcken 2 2 0–7 –7 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik