BL: megvan az FTC visszavágójának kezdési időpontja

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.07.15. 11:40
null
A Ferencváros a BL-selejtező második fordulójában a litván bajnok Zalgiris ellen játszik (Fotó: Árvai Kristóf)
Ahogy arról beszámoltunk, a Ferencvárosra a koszovói bajnok, a Prishtina után a litván aranyérmes Zalgiris vár a Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójában. Az első mérkőzés 20 órás kezdési időpontja már ismert volt, azonban most fény derült arra is, hogy a visszavágóra július 27-én 19 órakor kerül sor.

 

A párharcot hazai pályán, a Groupama Arénában kezdi az FTC július 20-án, kedd este 20 órakor. Időközben kiderült az idegenbeli visszavágó időpontja is: a zöld-fehérek július 27-én, kedd este, magyar idő szerint 19 órakor lépnek pályára Litvánia fővárosában, Vilniusban. A párharc győztese jut be a BL-selejtező harmadik körébe, amelynek a párosítását július 19-én, délben sorsolják ki.

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ
2021.július 20., 20.00
: FTC–Zalgiris Vilnius (litván)
2021 július 27., 19.00: Zalgiris Vilnius (litván)–FTC

Legfrissebb hírek

Osváth Attila a Ferencvárosban folytatja pályafutását – hivatalos

Labdarúgó NB I
3 órája

Kihirdette tavaszi El-keretét a Ferencváros, Dibusz kimaradt

Európa-liga
4 órája

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
Tegnap, 11:53

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:59

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
2026.02.03. 20:45

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2026.02.03. 13:18

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
2026.02.03. 11:04

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34
Ezek is érdekelhetik