BL-selejtező: eldőlt, koszovói ellenfél vár a Fradira

Vágólapra másolva!
2021.06.25. 21:56
null
A Prishtina játékosai itt éppen a koszovói Szuperkupa megnyerését ünneplik (Fotó: AFP, 2021. január)
Az FC Prishtina 2–0-ra legyőzte az andorrai Inter Escaldes legénységét a labdarúgó Bajnokok Ligája 2021–2022-es idényének előselejtezőjében, az Albániában megrendezett négycsapatos minitorna péntek esti fináléjában, ezzel bejutott a selejtező első fordulójába, ahol a Ferencváros lesz az ellenfele. A koszovói bajnokcsapat mindkét gólját Endrit Krasniqi szerezte.

A 11. koszovói bajnoki címére nyolc évet váró Prishtina az előselejtező elődöntőjében a San Marinó-i Folgorét győzte le ugyancsak 2–0-ra.

A PÉNTEKI DÖNTŐ GÓLJAI

Az FTC hivatalos honlapja, a fradi.hu péntek este már közölte is a Prishtina elleni két selejtező időpontját: a két csapat az első mérkőzést július 6-án, kedden 18 órakor vívja a Groupama Arénában, míg a visszavágóra egy héttel később, július 13-án, kedden este 20 órától kerül sor.

A Prishtina nemcsak azért a legsikeresebb koszovói klub, mert – egyetlenként – még sohasem esett ki az élvonalból, hanem mert bajnoki címei (11), kupasikerei (6) és szuperkupa-győzelmei (11) révén is rangelső.

A BL-ben 2018-ban vezették be a négycsapatos előselejtező tornát az UEFA négy legalacsonyabb koefficiensű országának bajnoka számára, és a négy eddigi döntőből hármat koszovói klubok nyertek meg: 2018-ban a Drita, 2019-ben a Feronikeli, most pedig a Prishtina. A Drita tavaly is bekerült a döntőbe, csakhogy több játékosa koronavírus-fertőzése miatt ott már nem állhatott ki, így az északír Linfield játék nélkül jutott be a selejtező első körébe.

Az előselejtező 2–4. helyezettje (Inter Escaldes, Folgore, HB Tórshavn) az Európa-konferencialiga selejtezőjének 2. fordulójában folytatja idei kupaszereplését.

BAJNOKOK LIGÁJA, ELŐSELEJTEZŐ
DÖNTŐ
FC PRISHTINA (koszovói)–INTER ESCALDES (andorrai) 2–0 (1–0)
Elbasan
(Albánia), Elbasan Arena. V: Ladebäck (svéd)
Gólszerző:
E. Krasniqi (45., 58.)

AZ 1. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA
BAJNOKI ÁG

FERENCVÁROS (magyar)–FC Prishtina (koszovói)
Fola Esch (luxemburgi)–Lincoln Red Imps (gibraltári)
Slovan Bratislava (szlovák)–Shamrock Rovers (ír)
Malmö (svéd)–Riga FC (lett)
Bodö/Glimt (norvég)–Legia Warszawa (lengyel)
Connah's Quay Nomads (walesi)–Alaskert (örmény)
HJK Helsinki (finn)–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)
CFR Cluj (román)–Borac Banja Luka (bosnyák)
Shkëndija (északmacedón)–Mura (szlovén)
Teuta (albán)–Sheriff Tiraspol (moldovai)
Dinamo Tbiliszi (grúz)–Neftci (azeri)
Maccabi Haifa (izraeli)–Kajrat Almati (kazah)
Ludogorec (bolgár)–Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz)
Zalgiris Vilnius (litván)–Linfield (északír)
Flora Tallinn (észt)–Hibernians (máltai)
Dinamo Zagreb (horvát)–Valur (izlandi)

A selejtező 1. fordulójának első mérkőzéseitjúlius 6-án és 7-én, a visszavágókat 13-án és 14-én rendezik meg. A párharcokat az elöl álló csapatok kezdik hazai pályán.

Legfrissebb hírek

BL: a Ferencváros meccseit norvég és spanyol bíró vezeti

Bajnokok Ligája
42 perce

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2 órája

Ferencváros: a válogatott középpályást kivásárolták szerződéséből – hivatalos

Légiósok
3 órája

BL: megvan, mikor játszik a Ferencváros a Ludogorec ellen

Bajnokok Ligája
4 órája

Dibusz Dénes: Ilyen játékkal nem kell a BL-ről álmodozni

Bajnokok Ligája
15 órája

Gólzápor az Üllői úton, a Fradi kettős győzelemmel lépett túl a Noán a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
15 órája

Ezért kapott büntetőt a Noa ellen az FTC – videó

Bajnokok Ligája
16 órája

Videó: fél félidő alatt négy gól az FTC–Noa visszavágón

Bajnokok Ligája
17 órája
Ezek is érdekelhetik