BL: Flick egy kis „felfordulásra” készül Párizsban

2021.04.12. 18:35
null
Flick (balra) talán már tudja a mestertervet (Fotó: AFP)
A címvédő Bayern München, valamint edzője, Hansi Flick kedden egy kis „felfordulásra” készül Párizsban, ahol a bajor csapat egygólos hátrányból kezdi a Paris Saint-Germain elleni visszavágót a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében – számolt be róla a Magyar Távirati Iroda.

A múlt héten hazai környezetben 3–2-es vereséget szenvedő német együttes szakvezetője a hivatalos sajtótájékoztatón kifejtette: tisztában vannak azzal, hogy nehéz lesz legalább két gólt szerezniük.

„De ezek azok a mérkőzések, amelyekért futballozunk. Szeretnénk Párizsban egy kis felfordulást okozni” – mondta Flick. A tréner emlékeztetett arra, hogy az első meccsen sok lehetőséget dolgoztak ki – 31 alkalommal vették célba az ellenfél kapuját –, de a befejezéseknél nem voltak elég precízek és hatékonyak, ebben mindenképpen javulniuk kell.

A Bayernből Leon Goretzka és Lucas Hernández a PSG elleni első meccsen, Kingsley Coman és Jérome Boateng az Union Berlinnel szembeni szombati bajnoki mérkőzésen szenvedett kisebb sérülést, de miután mindannyian tudtak már a társakkal edzeni, Flick feltételezi, hogy kedden bevethetők lesznek mind a négyen. Robert Lewandowskira, valamint Serge Gnabryra azonban így sem számíthat.

Thomas Müller, a bajorok világbajnok játékosa is a jobb helyzetkihasználás fontosságát emelte ki, majd hozzátette: mentálisan elég erősnek tartja magukat a párharc megfordítására.

„Számunkra ez roppant fontos lenne. Szeptember óta dolgozunk a címvédésen” – mondta.

A PSG-nél az első meccsen a 28. percben gólt szerző, majd sérülés miatt két perccel később lecserélt Marquinhos állapota okoz fejfájást. Keddi játéka továbbra is bizonytalan, ami viszont biztos, hogy hétfőn még nem edzett a csapattal. Mauricio Pochettino, a PSG edzője elmondta: amennyiben nem kap zöld jelzést Marquinhos, akkor a Presnel Kimpembe, Danilo Pereira páros alkotja csapata belső védelmét. A szakember hangsúlyozta: bár sok jó játékos áll rendelkezésére, Marquinhos hiányát mindenképp megérzik majd.

A továbbjutási esélyekkel kapcsolatban Pochettino kiemelte: a párharc az idegenbeli győzelmük ellenére is teljesen nyílt

„A Bayern pillanatnyilag a világ legjobb csapata, ugyanakkor bízunk magunkban, az erősségeinkben, és tudjuk, hogyan készüljünk a visszavágóra” – közölte. Hozzátette: a bajorok kimondottan erősek mindkét szélen, nekik is sok problémát okoztak, ott mindenképpen több kell tőlük, mint az első meccsen.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Legyűrte a PSG a Le Mans-t

Francia labdarúgás
2026.10.10. 23:22

Nem Neuer napja volt, botlott a Bayern München a bajor derbin

Német labdarúgás
2026.10.10. 17:42

Neuer hatalmas hibája után került hátrányba a Bayern Augsburgban – videó

Német labdarúgás
2026.10.10. 16:24

„Jobb, ha mindenki hozzászokik” – Dembélé nem került be a PSG keretébe

Francia labdarúgás
2026.10.10. 13:14

Újraosztott Aranylabda, 4. rész: Franck Ribéry máig nem emésztette meg a „csalást”

Képes Sport
2026.10.08. 16:02

Célegyenesben Harry Kane bajor szerződéshosszabbítása – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.10.05. 18:41

A Bayern és a Barca kontrollálja leginkább a meccseit; az NB I-ben nem tartják a lépést a Fradival

Minden más foci
2026.09.30. 22:04

Harry Kane nem zárja ki, hogy az NFL-ben folytassa

Német labdarúgás
2026.09.24. 10:28