BL: nem mindennapi sajtótájékoztató a Juventus kiejtése után

H. D.H. D.
2021.03.10. 10:39
null
Sérgio Conceicao minden idők egyik legrövidebb sajtótájékoztatóján vett részt a Juventus kiejtése után (Fotó: AFP)
Mint beszámoltunk róla, az FC Porto óriási csatában jutott tovább a Juventus ellen a legjobb nyolc csapat közé a labdarúgó Bajnokok Ligájában. A mérkőzés után a portugál együttes vezetőedzőjének, Sérgio Conceicaónak a sajtótájékoztatója nem mindennapi módon alakult: a szakember egyetlen kérdést sem kapott, így kevesebb mint egy perc alatt végzett.

A videokonferencián keresztül megtartott sajtótájékoztatón a sajtófőnök megadta a kérdezés lehetőségét az újságíróknak, Sérgio Conceicao azonban egyetlen kérdést sem kapott. Rövid várakozás után a Porto edzője visszakérdezett, hogy még a portugál újságírók sem akarnak tőle kérdezni, és mivel nemleges választ kapott, érkezése után kevesebb mint egy perccel már távozott is.

BAJNOKOKLIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
JUVENTUS (olasz)–FC PORTO (portugál) 3–2(0–1, 2–1, 2–1)
hosszabbítás után
Torino,
Juventus Stadion,zárt kapuk mögött.Vezette:Kuipers (holland)
JUVENTUS:Szczesny – Cuadrado, Bonucci (De Ligt, 75.), Demiral, Alex Sandro – Chiesa (Bernardeschi, 102.), Arthur (Kulusevski, 102.), Rabiot, Ramsey (McKennie, 75.) – Morata, C. Ronaldo.Vezetőedző:Andrea Pirlo
PORTO:Marchesín – Manafá, C. Mbemba, Pepe, Zaidu (Luis Díaz, 71.) – J. Corona (Diogo Leite, 118.), S. Oliveira (Loum, 118.), Uribe (Grujics, 90.), Otávio (Malang Sarr, 62.) – Marega (Toni Martínez, 106.), Taremi.Vezetőedző:Sérgio Conceicao
Gólszerző:Chiesa (49., 63.), Rabiot (117.), ill. S. Oliveira (19., 115. – az elsőt 11-esből)
Kiállítva:Taremi (54.)

Továbbjutott:aPorto,4–4-gyel, idegenben szerzett több góllal

Legfrissebb hírek

Történelem, mindhárom magyar kezd a Liverpool–Galatasaray BL-visszavágón

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 19:56

„Finomhangolunk azon, amin szükséges” – a Braga edzője bízik a fordításban a Ferencváros ellen

Európa-liga
2026.03.17. 17:17

Bernardo Silva: Hiszünk magunkban, muszáj kockáztatnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 12:02

Mbappé már biztosan kimarad, rengeteg a fiatal a Real Madrid keretében a Manchester City ellen

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 15:48

A Bayern München nem hagyott kérdést a visszavágóra, lemosta a pályáról az Atalantát

Bajnokok Ligája
2026.03.10. 22:54

Arbeloa az újabb vereség után: Itt senki nem fogja feladni, ez a Real Madrid!

Spanyol labdarúgás
2026.03.03. 09:35

Arne Slot: A Premier League meccsei már nem élvezetesek...

Angol labdarúgás
2026.03.02. 11:35

„Az első félidőben lenyomott minket a Benfica” – Álvaro Arbeloa a Real Madrid továbbjutása után

Bajnokok Ligája
2026.02.26. 07:51
Ezek is érdekelhetik