BL: nem akárhová épült stadionba látogat a Ferencváros – KÉPEK

2020.09.17. 15:42
null
Kora esti hangulatkép (Fotó: AFP)
Mint arról beszámoltunk, a Ferencváros 2–1-re legyőzte a Dinamo Zagrebet, így a Qarabagon tizenegyesekkel túljutó norvég bajnok Molde FK ellen küzdhet meg az oda-visszavágós rendszerű playoffban a Bajnokok Ligája csoportköréért. Az első meccset szeptember 23-án rendezik Moldéban, az Aker Stadionban, amit 1997-ben kezdtek építeni, egy év múlva átadták, majd 2014-ben műfüves borítást kapott.


Molde egy valamivel több mint 30 000 lakosú kisváros, amely a norvég középnyugaton fekszik a Romsdal-félszigeten, a Romsdalfjord partján, és amelynek van egy futballcsapata, amely ebben az évtizedben szép lassan Norvégia egyik legjobbja lett, s amely jövő szerdán a Ferencvárost fogadja a Bajnokok Ligája playoffkörének első mérkőzésén Norvégia egyik legszebb fekvésű stadionjában.

A Molde arénáját 1997 márciusában kezdték el építeni, s 1998 áprilisában már át is adták a 212 millió norvég koronába, azaz – mai árfolyamon számolva – nagyjából 7.2 milliárd forintba került létesítményt.

A fjord partjára tervezett stadion a tervek megjelenésekor rengeteg tiltakozást váltott ki a helyi lakosságból – elsősorban az épület és a fjord feltöltésének mérete miatt –, ám végül a helyi önkormányzat engedélyt adott az építkezésre.

Noha az átadáskor még 13 010 néző befogadására volt képes, mára – az UEFA előírásainak megfelelően – az állóhelyeket megszüntették, így 11 249 néző foglalhat helyet a lelátókon. Más kérdés, hogy ennek nincs különösebb jelentősége, mert a koronavírus-járvány miatt zárt kapuk mögött kell megrendezni a mérkőzést.

Az alábbi képeken látható impozáns létesítmény 2014-ben műfüves borítást kapott, amelyet 2017-ben felújítottak, így jelenleg éves szinten 2000 óra fölött lehet használni a talajt – szemben a „hagyományos” füves borítás évi 130 órás használati idejével.


Stadion, világítótorony, fjord – balról vihar érkezik (Fotó: Imago)
Stadion, világítótorony, fjord – balról vihar érkezik (Fotó: Imago)
A stadion a vízről (Fotó: Imago)
A stadion a vízről (Fotó: Imago)

A stadion madártávlatból (Fotó: Getty Images)
A stadion madártávlatból (Fotó: Getty Images)
Legfrissebb hírek

Robbie Keane a kiállításról: Így kiesik még egy labdarúgó, akit a szabály betartása érdekében játszatni tudnék

Labdarúgó NB I
5 órája

Sokkal jobb volt a Ferencváros, két góllal nyert a Paks ellen

Labdarúgó NB I
6 órája

Osváth Attila: Ismerem a paksi csatárokat, tudom, mit várhatok tőlük

Labdarúgó NB I
15 órája

Budaörsön botlott a Fradi, nyolc gólt vágott az Újpest a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 21:30

NB I: Csank János szerint az ETO játssza a legjobb futballt

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 12:55

Az ETO legutóbb abban az évben tudta megverni a Debrecent, amikor negyedszer bajnok lett

Labdarúgó NB I
2026.04.24. 13:50

Szalai Gábor: Megvan a kupadöntő, most a bajnokságban nyomás alatt akarjuk tartani a győrieket

Labdarúgó NB I
2026.04.24. 09:18

Dupla Tízes: erre az FTC–ETO rivalizálásra volt szüksége a magyar futballnak!

Labdarúgó NB I
2026.04.23. 19:00
Ezek is érdekelhetik