BL: pozitív teszt a Realnál, a csatár aligha játszhat a Man. City ellen

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.07.28. 14:05
null
Mariano Díaz pozitív koronavírusztet adott (Fotó: AFP)
Mariano Díaz, a Real Madrid dominikai csatára pozitív koronavírustesztet adott hétfőn, amikor a spanyol bajnok labdarúgócsapat tagjai visszatértek rövid pihenőjükről a Manchester City elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő augusztus 7-i visszavágója előtt – adta hírül hivatalos honlapján a királyi klub.

 

A hírről elsőként spanyol televíziótársaságok és rádióállomások számoltak be, de azóta már többek között a két nagy madridi sportlap internetes oldalán, a Marcán és az AS-en is megjelent az információ, amelyet aztán a Real Madrid is megerősített egy hivatalos közleményben.

A 26 éves támadót természetesen azonnal elszigetelték a csapattól, kedden már nem is jelent meg a Real Madrid első edzésén a rövid nyári pihenő után, és ha a szabályok szerint két hétig karanténban marad, akkor biztosan nem léphet pályára a Manchester City elleni jövő pénteki mérkőzésen – bár könnyen lehet, hogy egyébként sem játszott volna, tekintve, hogy Zinédine Zidane ebben az idényben még egyszer sem nevezte a keretbe BL-meccsen.

A Real Madrid közleménye megjegyzi, Mariano tünetmentes.


BAJNOKOK LIGÁJA 2019–2020
NYOLCADDÖNTŐ,
VISSZAVÁGÓ
Augusztus 7., péntek

21.00: Manchester City (angol)–Real Madrid (spanyol)
Az első mérkőzés eredménye: 2–1

NEGYEDDÖNTŐ
Augusztus 15. (Lisszabon, Estádio José Alvalade)
21.00: Real Madrid (spanyol)/Manchester City (angol)–Olympique Lyon (francia)/Juventus (olasz)

ELŐDÖNTŐ
Augusztus 19. (Lisszabon, Estádio José Alvalade)
21.00: Real Madrid (spanyol)/Manchester City (angol) vagy Olympique Lyon (francia)/Juventus (olasz)–Napoli (olasz)/FC Barcelona (spanyol) vagy Chelsea (angol)/Bayern München (német)

DÖNTŐ
Augusztus 23., 21.00 (Estádio da Luz)

Legfrissebb hírek

Édesapja halála miatt nem játszott Konaté a Liverpoolban szerdán

Bajnokok Ligája
2026.01.22. 19:57

Kiállítás, rontott büntető, de így is simán nyert, és biztosan a nyolc között végez a Bayern München

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 23:01

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

Cherki gólt és gólpasszt jegyzett Nottinghamben, a City győzelmi kényszerbe hozta az Arsenalt

Angol labdarúgás
2025.12.27. 15:23

Cherki és Savinho bombájával elődöntős a Man. City az angol Ligakupában

Angol labdarúgás
2025.12.17. 22:37

Bajnokok Ligája: Mbappé Puskásék nyomában

Bajnokok Ligája
2025.11.27. 13:10

BL: súlyos az FTC korábbi középpályásának sérülése

Bajnokok Ligája
2025.11.07. 08:39

Győzelem Párizsban is: tovább menetel a Bayern München

Bajnokok Ligája
2025.11.04. 22:52
Ezek is érdekelhetik