Videó: amikor C. Ronaldo 36-ról lőtte szét a Porto kapuját

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2020.04.02. 16:14
null
Nem véletlenül fogja a fejét a háttérben a portói Cristian Rodríguez: ezt nagyon eltalálta Ronaldo (Fotó: AFP)
Sajnos továbbra sem vagyunk eleresztve sporteseményekkel, így folytatjuk a futballpályán látott nem mindennapi jelenetek felelevenítését. Ezúttal 2009-ig megyünk vissza a képzeletbeli időgép segítségével, a főszereplő pedig nem más, mint Cristiano Ronaldo.
Az azóta már a Juventust erősítő, ám előtte a Real Madridnál kilenc sikeres évet eltöltő portugál ekkor még a Manchester United játékosa volt, a „vörös ördögökkel” a Portóhoz látogattak a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.


A 2–2-es angliai mérkőzés után a portugál csapat állt jobban, így az MU-nak mindenképpen szüksége volt egy gólra a továbbjutáshoz. Ám arra aligha számított bárki is, hogy ez a nem akármilyen gól már a hatodik percben megszületik: Cristiano Ronaldo 36 méterről lövésre szánta el magát, s a labda a jobb felső sarokban kötött ki. Ezt nagyon eltalálta az akkor még csak 24 éves sztár – a mérések szerint 102 km/h-val száguldott a labda a kapu felé.

Nem véletlen, hogy Ronaldo az első Puskás-díjat is kiérdemelte ezzel a találattal – 2009-ben osztották ki először a díjat.

Ezzel a góllal tovább is jutott a Manchester United, amely az elődöntőben az Arsenalt is legyőzte, ám a döntőben alulmaradt a Barcelonával szemben.

Legfrissebb hírek

Videó: így jutott Görögország ellen Eb-döntőbe a női pólóválogatott

Vízilabda
20 órája

Dagad a botrány az Al-Naszrnál: Cristiano Ronaldo bojkottja után nyilatkozatstopot rendeltek el

Minden más foci
2026.02.03. 09:44

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

Dupla Tízes: Michael Carrick tényleg megoldás lehet a Manchester United gondjaira?

Angol labdarúgás
2026.01.30. 12:48

Két és fél hónapot is kihagyhat a Man. United egyik legjobbja

Angol labdarúgás
2026.01.27. 18:57

Cristiano Ronaldónak meggyűlt a baja az őrzőivel, de a végén ünnepelhetett – videó

Minden más foci
2026.01.27. 14:26

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32
Ezek is érdekelhetik