Juventus: ez volt C. Ronaldo büntetése a kiállítása után

2020.03.30. 19:49
null
Cristiano Ronaldo nehezen vette tudomásul a piros lapot (Fotó: AFP)
Wojciech Szczesny, a Juventus labdarúgócsapatának kapusa a saját podcastjéban árulta el, milyen büntetést kapott Cristiano Ronaldo, miután a 2018 szeptemberében rendezett, Valencia elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen kiállították.

A 2018–2019-es Bajnokok Ligája-idény csoportkörének első fordulójában Cristiano Ronaldo mindössze 29 percet töltött a pályán, mivel Felix Brych játékvezető az alapvonali asszisztense bemondására kiállította dulakodás miatt. A portugál klasszis hitetlenkedve, sírva, majd kínjában nevetve vette tudomásul a piros lapot (a BL-ben a 154. meccsén ez volt neki az első) – ráadásul a saját edzőjének szabályai miatt is bűnhődnie kellett.

A kiállítás

Wojciech Szczesny elmondása szerint Massimiliano Allegri azt a szabályt hozta, hogy a kiállított játékosnak meg kell ajándékoznia a csapattársait. A lengyel kapus szerint Cristiano Ronaldo sokáig vitatkozott a kiállítás jogosságával (és így azzal, hogy büntetésként ajándékokat vegyen), de két hónap után elfogadta a helyzetet, és meglepte a társait.

Ráadásul Szczesny szerint a portugál nem valamilyen apróságot vett, hanem minden egyes csapattársát egy Apple iMac számítógéppel lepte meg.

BAJNOKOK LIGÁJA
H-CSOPORT, 1. FORDULÓ
Valencia (spanyol)–Juventus (olasz) 0–2

Valencia,
Mestalla, 46 067 néző. Vezette: Brych (német)
Gólszerző:
Pjanic (45., 51. – mindkettőt 11-esből)
Kiállítva: C. Ronaldo (29., Juventus)

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo nem utazik el a portugál válogatottal Amerikába

Foci vb 2026
32 perce

Történelem, mindhárom magyar kezd a Liverpool–Galatasaray BL-visszavágón

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 19:56

Bernardo Silva: Hiszünk magunkban, muszáj kockáztatnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 12:02

Echeverri varázsolt, a Girona legyőzte a Bilbaót; bombagóllal nyert az Atlético

Spanyol labdarúgás
2026.03.14. 18:30

Mbappé már biztosan kimarad, rengeteg a fiatal a Real Madrid keretében a Manchester City ellen

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 15:48

A Bayern München nem hagyott kérdést a visszavágóra, lemosta a pályáról az Atalantát

Bajnokok Ligája
2026.03.10. 22:54

Allegri elárulta, készültek az olyan helyzetre, amelyből a gólt szerezték

Olasz labdarúgás
2026.03.09. 11:07

Cristiano Ronaldo Madridba utazik, sérülése súlyosabb a vártnál

Minden más foci
2026.03.06. 17:15
Ezek is érdekelhetik