BL: először találkozik a Dortmund és a Barca; játszik-e Messi?

R. B.R. B.
2019.09.17. 08:29
null
Lucien Favre igyekszik mindenre felkészülni (Fotó: AFP)
Lucien Favre, a Borussia Dortmund vezetőedzője szerint minden forgatókönyvre fel kell készülniük a kedd esti, FC Barcelona elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés kapcsán. A vendégeknél Ernesto Valverde fantasztikus hangulatra számít a dortmundi közönségtől.

 

A Dortmund és az Barcelona még sohasem találkozott egymással a legrangosabb európai kupában. A két csapat legutóbb 1998 januárjában az Európai Szuperkupán küzdött meg egymással. Akkor a Barca 3–1-es összesítéssel legyőzte a BL-címvédő német gárdát.

A 2018–2019-es BL-évadban a Dortmundot és a Barcelonát egyaránt angol rivális ejtett ki. Marco Reusékat a döntőig menetelő Tottenham, a gránátvörös-kékeket pedig az aranyérmet szerző Liverpool búcsúztatta.

„Természetesen örülünk, hogy a Barcelona lesz az ellenfelünk – kezdte sajtótájékoztatóját Lucien Favre, a Borussia Dortmund trénere. – Ezerkilencszáz-kilencvenegyben két hetet töltöttem el Barcelonában Johan Cruyff munkáját figyelve, edzőként rengeteget tanultam tőle. Kilencvenöt percig folyamatosan figyelnünk kell, s persze bátran kell futballoznunk. Minden forgatókönyvre fel kell készülnünk.”

A német együttesben sérülés miatt biztosan nem játszik a nyáron szerződtetett Nico Schulz, valamint kérdéses Lukasz Piszczek játéka.

Ernesto Valverde remek hangulatra számít Dortmundban (Fotó: AFP)
Ernesto Valverde remek hangulatra számít Dortmundban (Fotó: AFP)

„Fantasztikus hangulatra számítok, ahogy a Dortmund stadionjában ez megszokott – így Ernesto Valverde, a Barcelona mestere. – Remek ellenfél vár ránk, amely nemrég Német Szuperkupát nyert, esélyes a bajnoki címre a Bundesligában és a BL-ben is nagy céljai vannak. Nem lesz könnyű meccs. Egy rossz mérkőzés miatt kieshetsz a Bajnokok Ligájából. Az előző idényben egy vereségünk volt, a két döntősnek egyaránt ennél több. Ebben a sorozatban drágán meg kell fizetnünk a hibáinkat.”

A katalánoknál bevethető lesz Lionel Messi, aki ebben az idényben vádlisérülés miatt még nem játszott tétmérkőzést. A Barca ásza valószínűleg a kispadon kezdi a dortmundi találkozót.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
1. FORDULÓ – A KEDDI PROGRAM
E-CSOPORT

21.00: Napoli (olasz)–Liverpool FC (angol) (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!
21.00: Salzburg (osztrák)–Genk (belga) – élőben az NSO-n!
F-CSOPORT
18.55: Internazionale (olasz)–Slavia Praha (cseh) (Tv: Spíler2)
21.00: Borussia Dortmund (német)–Barcelona (spanyol) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
G-CSOPORT
18.55: Olympique Lyon (francia)–Zenit (orosz) (Tv: Spíler1)
21.00: Benfica (portugál)–RB Leipzig (német) – élőben az NSO-n!
H-CSOPORT
21.00: Chelsea (angol)–Valencia (spanyol) (Tv: Spíler1)
21.00: Ajax (holland)–Lille (francia)

Legfrissebb hírek

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Felkészülés: későn ébredt az Arsenal, a BVB nyerte meg az Emirates-kupát; odahaza verte az OM a Bilbaót

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:26

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

Újabb nagy fogás az Ajaxnál, Ter Stegen érkezett – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.08.04. 10:30

A mentális gondokkal küzdő valenciai „Cápa”, aki eldöntötte a vb-finálét – a Ferran Torres-portré

Foci vb 2026
2026.08.01. 10:24