BL: Doll szerint az amszterdami visszavágó egy döntővel ér fel

R. B.R. B.
2019.08.21. 08:31
null
Thomas Doll elégedett az Ajax elleni döntetlennel (Fotó: AFP)
Gól nélküli döntetlent ért el a Thomas Doll vezette ciprusi APOEL az előző idényben az elődöntőig menetelő Ajax ellen a Bajnokok Ligája-selejtező playoffkörében. A Ferencváros korábbi vezetőedzője büszke játékosaira.

„Mindenekelőtt gratulálok a játékosaimnak Európa egyik legjobb csapata ellen nyújtott teljesítményükért – mondta Thomas Doll a keddi mérkőzést követő sajtótájékoztatón. – Az első negyedórában voltak gondjaink, utána feljavultunk. Nem érdemeltünk vereséget, talán több hittel és szerencsével gólt szerezhettünk volna. A közönség fantasztikus volt. Nyilván az Ajaxnál többet volt a labda, de nekünk is akadtak helyzeteink. Amszterdamban egy döntő vár ránk.”

„Elsősorban a védekezésünk miatt aggódtam, tudtuk, hogy az Ajax nagyszerűen támad. A szünetben azt mondtam a srácoknak, mi is tudjuk játszani a futballt, higgyenek magukban. A második félidőben sokkal jobb periódusaink és nagyobb lehetőségeink voltak a gólszerzésre. Szerintem közelebb álltunk a győzelemhez, mint az Ajax.”

„Nem szabad elszállnunk, tisztában vagyunk vele, melyik együttes a párharc esélyese. Ha két héttel ezelőtt valaki azt mondja nekem, az APOEL-lel Amszterdamban a Bajnokok Ligája-főtábláért harcolhatok, biztosan nem hiszek neki”
– tette hozzá a német tréner.

A visszavágóra jövő szerdán az Ajax stadionjában kerül sor. A párharc győztese a BL csoportkörében folytatja, a vesztes pedig az Európa-liga főtábláján bizonyíthat.

BAJNOKOK LIGÁJA-SELEJTEZŐ
4. FORDULÓ (PLAYOFFKÖR)
ELSŐ MÉRKŐZÉS

APOEL (ciprusi)–Ajax (holland) 0–0
CFR Cluj (Kolozsvári Vasutas, romániai)–Slavia Praha (cseh) 0–1 (Masopust 28.)
LASK (osztrák)–FC Bruges (belga) 0–1 (Vanaken 10. – 11-esből)

Legfrissebb hírek

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
8 órája

Idegenben is nyert, a Levszki Szófia lesz Varga Barnabásék ellenfele a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
12 órája

BL-selejtező: a Slovan 94. perces góllal nyert Svédországban, a Sparta Praha legyőzte a Lyont

Bajnokok Ligája
2026.08.04. 22:15

Újabb nagy fogás az Ajaxnál, Ter Stegen érkezett – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.08.04. 10:30

Német válogatott támadó középpályással erősített az Ajax – hivatalos

Minden más foci
2026.07.31. 21:40

Emberelőnyben kétgólos hátrányból fordított a Dinamo Zagreb; a Sturm Graz összesítésben átgázolt a Heartson

Bajnokok Ligája
2026.07.28. 23:04

Videó: Loic Negót már az első félidőben kiállították az Omonia BL-selejtezőjén

Bajnokok Ligája
2026.07.22. 21:57

Török siker a BL-ben, a Fenerbahce került közelebb az FTC elleni párharc elkerüléséhez

Bajnokok Ligája
2026.07.21. 21:55