Amikor megláttam az első női futballistákat, biz' isten, nem gondoltam volna, hogy lesz olyan nap, amikor várom, hogy lányok, asszonyok rúgják a labdát. Több mint négy évtizede a Kábel-pályán gyülekeztek edzésre a hölgyek, csinosak voltak, ám igyekezvén futballistának kinézni, gondosan titkolták. A lehető legcsámpásabbra formált lábbal unottan csoszogtak, s valamennyien szotyiztak, látványosan kiköpve a héjat. Nem mondom, hogy akkoriban ilyenek voltak a futballisták, ám ők ilyennek – képzelték.
Hogy nagyot fordult azóta a világ, és nemcsak bennem, mondanom sem kell. Felteszem, már a szotyi, a tökmag sem a régi, ám az, hogy ma este női Bajnokok Ligája-döntő lesz az Üllői úton, valóságos csúcs.
És nem csak a gyengébb nem labdázásában.
(Sport)diplomáciában is. Mert lehetetlen nem észrevenni a szövetségi törekvést, hogy – ha már a pályán nehezebb (optimistán: nem könnyű) elérni – mindenképpen legyen presztízsünk az európai futballban. A ma esti finálé nagy lépés hozzá, ahogyan az Európa-bajnokság részrendezése is, hiszen egy-egy ilyen eseményen legalább annyira fontos, ami a háttérben történik, mint a játék a pályán. A „háttér” kitétel itt kifejezetten pozitívan értendő, tessenek elsősorban a kapcsolatok teremtésére, fenntartására, elmélyítésére gondolni, a lehetőségre, hogy bizonyítsuk: remek házigazdái vagyunk nem csupán az eseménynek – a futballnak is. Ez utóbbira a ma esti garantálható telt ház is remek érv. Esetleg arra is, hogy a (közeli) jövőben a férfi Európa-liga, sőt a Bajnokok Ligája fináléjának is otthont adjunk. Mert a nem is nagyon titkolt cél mindenképpen ez.
Az a jó a futballban, hogy tehetünk mi akármit, a lényeg mégiscsak az, ami a pályán történik. Visszatérve a jelenbe, ma este ismét szembesülhetünk azzal, hogy a lányok megtanultak futballozni. Pontosabban: ami esetükben megtanulható, azt elsajátították. Ismétlem, ma este – mert a Lyon és a Barcelona Európa csúcsa a műfajban, reklámnyelven szólva, szédelgő feldicsérés azt állítani, hogy minden női meccs olyan, mint ez lesz. Ami egyértelműen jelzi, hogy a női futball enyhén szólva is felnőtt a Kábel-pályán történt randevúm óta, hiszen a férfiaknál is régóta tudjuk, hogy vannak „ők”, s vagyunk „mi”.
Leginkább pedig: kézcsókom, hölgyeim!