BL: az Ajax és a Celtic is kétgólos előnyt szerzett

Vágólapra másolva!
2018.07.25. 22:35
Az Ajax hazai pályán 2–0-ra legyőzte az osztrák Sturm Grazot a Bajnokok Ligája 2. selejtezőkörének első mérkőzésén.

A holland csapat az első negyedóra végén Hakim Zijes távoli lövésével szerezte meg a vezetést, a második félidő elején pedig Lasse Schöne ugyan kihagyta a büntetőt, de az ismétlésből már a kapuba lőtt.

A meccs utolsó negyedére a Southamptontól 11.4 millió euróért szerződtetett Dusan Tadics is beállt az amszterdamiakhoz, majd a Manchester Unitedtől 16 millióért visszacsábított Daley Blind is kapott néhány percet, újabb gól viszont már nem született.

A három korai összecsapással ellentétben az estieken nem volt hiánycikk a gól, a Rosenborg azonban hiába vezetett Birger Meling 15. percben szerzett találatával, a házigazda Celtic a duplázó Odsonne Édouard vezérletével 3–1-re nyert.Hakim Zijes távoli lövésével szerezte meg a vezetést, a második félidő elején pedig Lasse Schöne ugyan kihagyta a büntetőt, de az ismétlésből már a kapuba lőtt.

A meccs utolsó negyedére a Southamptontól 11.4 millió euróért szerződtetett Dusan Tadics is beállt az amszterdamiakhoz, majd a Manchester Unitedtől 16 millióért visszacsábított Daley Blind is kapott néhány percet, újabb gól viszont már nem született.

A három korai összecsapással ellentétben az estieken nem volt hiánycikk a gól, a Rosenborg azonban hiába vezetett Birger Meling 15. percben szerzett találatával, a házigazda Celtic a duplázó Odsonne Édouard vezérletével 3–1-re nyert.

BAJNOKOK LIGÁJA
2. SELEJTEZŐKÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉS

BAJNOKI ÁG
LUDOGOREC RAZGRAD (bolgár)–MOL VIDI FC 0–0
Razgrad,
Ludogorec Aréna. V: Pandzic (svéd).
LUDOGOREC: Renan – Cicinho, Moti, Rafael Forster, Natanael – Djakov, Lucas Sasha (Campanharo, 61.) – Wanderson, Marcelinho, Misidjan (Lukoki, 84.) – Keserü (Swierczok, 60.). Vezetőedző: Paulo Autuori
VIDI:Kovácsik – Fiola, Juhász R., Vinícius, Stopira – Nikolov (Lazovics, 71.) – Nego, Huszti, Varga J. – Kovács I. (Pátkai, 68.), M. Scsepovics (Sz. Scsepovics, 80.). Vezetőedző: Marko Nikolics

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

BATE Boriszov (fehérorosz)–HJK (finn) 0–0
Kukësi (albán)–Qarabag (azeri) 0–0
Celtic (skót)–Rosenborg (norvég) 3–1
(Édouard 43., 75., Ntcham 46., ill. Meling 15.)

• NEM BAJNOKI ÁG
Ajax (holland)–Sturm Graz (osztrák) 2–0
(Zijes 15., Schöne 57.)

 

Legfrissebb hírek

A Ludogorec lesz a Ferencváros ellenfele az Európa-liga-rájátszásban

Európa-liga
2026.01.30. 13:30

NS-infó: Redzic Damir a Salzburg játékosa lehet

Légiósok
2026.01.30. 07:36

Fischer Pál: 1990 októberében 10-est kapott – ma már hatvanéves

Labdarúgó NB I
2026.01.29. 07:53

Már nem veretlen a Betis az El-ben, a Ferencváros négy üldözője is pontokat veszített

Európa-liga
2026.01.22. 21:02

Édesapja halála miatt nem játszott Konaté a Liverpoolban szerdán

Bajnokok Ligája
2026.01.22. 19:57

Kiállítás, rontott büntető, de így is simán nyert, és biztosan a nyolc között végez a Bayern München

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 23:01

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

Suárez duplájával a Sporting legyőzte a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 23:02
Ezek is érdekelhetik