BL: „CR az egyik legjobb, de neki is vannak gyengeségei”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.24. 23:25
null
„Cristiano Ronaldo az egyik legjobb, de neki is van gyengesége” (Fotó: AFP)
Cristiano Ronaldót a világ egyik, ha nem a legjobb futballistájának tartják a világon, a Liverpool fiatal védője, Trent Alexander-Arnold ugyanakkor nem fél a Real Madrid portugáljától.

A két csapat szombaton a Bajnokok Ligája kijevi döntőjében nézhet farkasszemet, az ifjú védő pedig egy korábbi, Manchester City elleni mérkőzést elevenített fel. Alig 16 éves volt, és még csak ismerkedett a jobbhátvéd poszttal.

„Brandon Barker személyében egy hihetetlenül jó játékossal csaptam össze, ez volt az egyik legkeményebb meccs, amelyet játszottam. Rossz emlékeket idéz fel, ugyanakkor az ilyenekből tanulhatsz” – emlékezett vissza Alexander-Arnold.

Alig három évvel később pedig már Cristiano Ronaldót próbálhatja meg semlegesíteni a Bajnokok Ligája fináléjában.

„Ez lesz a legnagyobb kihívásom – mondta a fiatal védő. – Az egyik legjobb labdarúgó, akit valaha láttam, elképesztő dolgokra képes, szombaton ezért megpróbáljuk megakadályozni abban, amiben a legjobb. Ugyanakkor... Ronaldónak is vannak gyengeségei, mint bárki másnak.”

„Még nem tudom, melyek ezek, mert még nem tanulmányoztam át őket, de a következő néhány napban rengeteg videót nézek meg róla, hogy lássam, hogyan tudjuk őt megállítani. A Real Madrid nem csupán egy játékostól függ, rengeteg veszélyforrás van a csapatban, szenzánciós együttes. Akárki is áll be a kispadról, világklasszis, úgyhogy nagyon nehéz dolgunk lesz” – zárta mondandóját.

BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ, KIJEV
20.45:
Real Madrid (spanyol)–Liverpool FC (angol) (Tv: M4 Sport, élőben az NSO-n)

Legfrissebb hírek

Trent 12 – A Real Madrid bemutatta Alexander-Arnoldot

Spanyol labdarúgás
2025.06.12. 13:18

Úgy fest, Cristiano Ronaldo marad az Al-Naszrnál, az MU-nál elkezdődött a nagytakarítás

Minden más foci
2025.06.09. 22:00

IFFHS: Cristiano Ronaldónak megvan a 36. trófeája

Minden más foci
2025.06.09. 13:57

Cristiano Ronaldo: Ha kell, a lábam töröm a válogatottért

Minden más foci
2025.06.09. 08:43

Cristiano Ronaldo bejelentette, hogy nem vesz részt a klubvilágbajnokságon

Minden más foci
2025.06.07. 13:28

NS-infó: Pécsi Ármin Angliába utazott – a Liverpoollal tárgyal

Labdarúgó NB I
2025.06.06. 13:02

Nem mind arany, ami fénylik – a Cristiano Ronaldo-hatás Szaúd-Arábiára, 3. rész

Képes Sport
2025.06.02. 17:03

Luis Enrique és Simone Inzaghi sem okozott meglepetést – a BL-döntő hivatalos kezdőcsapatai

Bajnokok Ligája
2025.05.31. 19:51
Ezek is érdekelhetik