BL: A mai Liverpool jobb, mint a BL-győztes volt – Benítez

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.05.23. 11:06
Rafael Benítez szerint a labdarúgó Bajnokok Ligája szombati döntőjére készülő Liverpool erősebb, mint amelyik az ő irányításával diadalmaskodott 2005-ben.

„Mi véghez vittük az isztambuli csodát, de a mai csapat jobb” – utalt Benítez az AC Milan elleni BL-fináléra, amelyben a félidőben 0–3-ra álltak, végül mégis egyenlítettek, majd tizenegyespárbajban győztek.„Mi véghez vittük az isztambuli csodát, de a mai csapat jobb” – utalt Benítez az AC Milan elleni BL-fináléra, amelyben a félidőben 0–3-ra álltak, végül mégis egyenlítettek, majd tizenegyespárbajban győztek.

Az edző kiemelte: Steven Gerrard mellett kivételes képességű játékosok álltak a rendelkezésére, ám a támadókat összehasonlítva a mostani keret az erősebb.

„Volt olyan csatárunk, aki el tudott dönteni mérkőzéseket, de a jelenlegi keretben három ilyet is találunk” – mondta a BL-szezonban összesen 29 gólos Mohamed Szalah, Roberto Firmino, Sadio Mané hármasról a Newcastle United vezetőedzője.

Az 58 éves Beníteznek a kijevi finálé másik résztvevőjéről, a Real Madridról is van személyes emléke, mivel ifjúsági játékosként a madridi klubban nevelkedett, edzőként pedig 2015 nyarától fél éven át irányította az együttest.

Jason McAteer, az angol klub korábbi ír válogatott futballistája a döntőt illetően elmondta: a Real Madrid mellett szólhat a tapasztalat, valamint az, hogy a spanyoloknak nem kell játszaniuk az Anfielden, a Liverpool stadionjában.

„Az oda-visszavágós párharcban a pszichológiai előny a Liverpoolnál lenne” – emlékeztetett McAteer arra, hogy a merseyside-i csapat hazai pályán a bajnokságban és a BL-ben is megőrizte veretlenségét a szezonban, ami 26 találkozót jelent. A volt középpályás szerint a Real Madrid játékosai „megszokták” az olyan nagy téttel bíró összecsapások légkörét, mint a BL-döntő, míg az szerinte „nagy kérdés lesz”, hogy a liverpooliak ezzel hogyan tudnak megküzdeni.

A szombati meccs 20.45 órakor kezdődik. A címvédő Real Madrid 12-szer, az FC Liverpool ötször nyerte már meg a legrangosabb európai kupasorozatot.

Legfrissebb hírek

BL: az UEFA pénzbírsággal sújtotta a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 18:19

Isak a Real Sociedadnál várja a fejleményéket az átigazolásról

Angol labdarúgás
2025.07.31. 11:42

Orvosok tanácsolták Diogo Jotának, hogy ne repülőgéppel utazzon

Angol labdarúgás
2025.07.03. 18:58

NS-infó: Pécsi Ármin Angliába utazott – a Liverpoollal tárgyal

Labdarúgó NB I
2025.06.06. 13:02

Luis Enrique és Simone Inzaghi sem okozott meglepetést – a BL-döntő hivatalos kezdőcsapatai

Bajnokok Ligája
2025.05.31. 19:51

Szoboszlai gólpasszt adott, a Liverpool ikszelt az Arsenallal

Angol labdarúgás
2025.05.11. 19:29

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 19:48

Szoboszlai Dominik is érzékeny búcsút vett Trent Alexander-Arnoldtól

Angol labdarúgás
2025.05.06. 14:42
Ezek is érdekelhetik