BL: a Barcelona kiesett, Coutinho még kaphat érmet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.04.11. 17:19
Mint ismert, a Barcelona a Roma elleni párharcban a hazai 4–1-es sikere ellenére kiesett a Bajnokok Ligájából, a csapat brazil futballistája, Philippe Coutinho viszont még lehet érmes.

A 25 éves játékos öt csoportmérkőzésen lépett pályára a Liverpoolban, ezeken a találkozókon pedig öt gólt és két gólpasszt jegyzett. A brazil szélső a télen 120 millió euróért érkezett a katalán csapathoz, amelyben viszont a szabályok értelmében ebben az idényben már nem léphet pályára a nemzetközi porondon.

A katalánok nagy meglepetésre 3–0-ra kikaptak Rómában kedden, így az együttes elbúcsúzott a sorozattól, viszont a „vörösök” a hazai 3–0 után idegenben is megverték a Manchester Cityt (2–1-re), így kettős sikerrel jutottak tovább.

Ha pedig a Mersey-parti gárda még tovább jut, akkor az érmek közül Philippe Coutinho is kaphat egyet, az UEFA szabályai szerint ugyanis a győztes 40 aranyérmet kap, a döntőben alulmaradó együttes pedig 40 ezüstöt – további érmek igénylésére nincs mód.

A Liverpool játékosai mindenesetre csattanós választ adtak arra a kérdésre, hogy mekkora visszaesés lesz majd a csapatnál a brazil távozását követően – s ez nemrégiben Jürgen Klopp menedzsert is felvillanyozta.

„Philippe Coutinho nagyon domináns játékosunknak számított. Amikor nem voltunk csúcsformában, mindig jó ötlet volt, hogy neki adjuk oda a labdát. Abban nem vagyok biztos, hogy ez most jó dolog-e vagy sem. Amikor Phil nem játszott, mindig máshogy kellett megközelítenünk a helyzetet, másokra kellett helyezni a hangsúlyt, a terheket pedig jobban szétosztottuk a futballisták között. Néhány hét elteltével örülök a srácok reakciójának. Mindannyian előreléptek. Az emberek azt hiszik, ha egy sztár kiesik, az egész csapat összeomlik, de én nem hiszek ebben” – méltatta együttesét Klopp.

EMLÉKEZTETŐÜL
BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK

AS Roma (olasz)–FC Barcelona (spanyol) 3–0 (Dzeko 6., De Rossi 58. – 11-esből, Manolasz 82.)
Továbbjutott: a Roma, 4–4-es összesítéssel, idegenben szerzett góllal
Manchester City (angol)–Liverpool (angol) 1–2 (Gabriel Jesus 2., ill. Szalah 56., Firmino 77.)
Továbbjutott:
a Liverpool, kettős győzelemmel, 5–1-es összesítéssel

Legfrissebb hírek

2030-ig hosszabbított Raphinhával a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.11.05. 13:49

Hiába lőtt két gólt is, kikapott a Liverpool Törökországban

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 20:40

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 11:22

„Nem szeretnék a futballról beszélni” – Raphinha De Miguelre emlékezett meg az Aston Villa legyőzése után

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 08:26

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 23:08

Yamal és Raphinha is betalált, megverte a Barcelona az Aston Villát

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:49

A Barcelona hat gólt szerzett az Alavés ellen, és az Atlético előtt maradt

Spanyol labdarúgás
2026.10.31. 23:00

Segítséget kért Lamine Yamal apja, rejtélyes üzenetet írt a közösségi médiában

Spanyol labdarúgás
2026.10.29. 08:56