Ifi BL: döntetlennel búcsúzott a Honvéd a Krasznodar ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.22. 18:02
Az ifi labdarúgó Bajnokok Ligájában (hivatalos nevén UEFA Youth League, azaz UEFA Ifjúsági Liga) a bajnoki ág második fordulójának visszavágóján a Budapest Honvéd hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott az orosz FK Krasznodarral. Miután az első mérkőzésen az oroszok 8–0-ra győztek, a Honvéd 9–1-es összesítéssel kiesett a sorozatból.

A továbbjutás kérdése tulajdonképpen már három héttel ezelőtt, a Krasznodarban rendezett odavágón eldőlt, amikor az oroszok nyolc góllal terhelték meg a kispestiek hálóját. Akkor az oroszok az ötödik percben kezdték a gólgyártást – ezúttal azonban jól tartotta magát a Honvéd, és kapott gól nélkül lehozta az első félidőt.

A második játékrészt pedig már sokkal jobban kezdte a Honvéd: egy kavarodást követően Falusy Bálint bombagóljával megszerezte a vezetést az 51. percben. A vendégek szinte azonnal magasabb fokozatba kapcsoltak, és bő tíz perccel később egyenlíteni tudtak.

A hajrában a Honvéd tett ugyan többet a győzelem megszerzéséért, de újabb gól már nem esett, így a kispestiek döntetlennel búcsúztak a nemzetközi kupaszerepléstől erre az évre.

IFJÚSÁGI BAJNOKOK LIGÁJA
BAJNOKI ÁG, 2. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ

BUDAPEST HONVÉD– FK KRASZNODAR (orosz)1–1 (0–0)
Budapest,
Bozsik-stadion. Vezette: Luis Teixeria (portugál) (Parente, Simarro – andorraiak)
HONVÉD: Berla – Kovács N., Falusy, Szabó P., Csaba D. – Bodrogi – Szendrei, Irimiás (Darabont, 62.), Stoiacovici – Májer M. (Szeles, 87.), Cipf (Bíró Á., 62.). Edző: Simon Miklós
KRASZNODAR: Szafanov – Naszonkin (Grigorjan, 55.), Bocsko, Borogyin, Ivasin – Golubjev – Utkin, Tyekucsev (Kurazsov, 54.) – Szulejmanov, Ignatyev, Szergejev (Jaskov, 68.). Edző: Murad Muszajev
Gólszerzők: Falusy (1–0) az 52., Kurazsov (1–1) a 67. percben

Továbbjutott: az FK Krasznodar 9–1-es összesítéssel.

Legfrissebb hírek

Ásványi Domonkos: Remek csapat a Sporting, de nem félünk tőle

Bajnokok Ligája
6 órája

Ifjúsági BL: Kovács Bendegúz triplázott a Dortmund ellen

Légiósok
23 órája

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
Tegnap, 9:33

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Bondár Anna a Budapesti Honvédhoz igazolt

Tenisz
2026.01.28. 14:19

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a következő idénytől ismét Kispest-Honvéd FC néven indul

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 20:29

Édesapja halála miatt nem játszott Konaté a Liverpoolban szerdán

Bajnokok Ligája
2026.01.22. 19:57

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54
Ezek is érdekelhetik