Örömforrás – Vincze András jegyzete

Mindig utólag nevetünk.

Miközben a Videoton meggyőző futballal szerzett tekintélyes előnyt az Európa-ligában Tallinnban, a Honvéd szerda esti 2–1-es vereségét a ránk jellemző utólagos optimizmussal tesszük a „majdnem sikerült” dicsőségek tarsolyába. Pedig most – a lefújás után – már látni, tudni véljük, hogy lám-lám, a Beer-Seva sem a világfutball oroszlánja. A csütörtöki ebédnél már rácsaptunk az asztalra: no fene, az izraeli klubfutball semmivel sem jobb, mint a magyar, sőt anno Sallói Pistáék odakint légiósként sokkal jobban fociztak, mint a maiak, és ezen felbuzdulva máris érkezett a megjegyzés két kanál leves között a munkahelyi menza túloldaláról, hogy az előző Európa-liga-szezonban a Beer-Seva Inter-verése sem volt akkora „truváj”.

Sajnos ilyenkor érzékelhető, hogy a magyar focirajongó önbizalmát jelentősen megcsapolta, sőt mára szinte kiszárította néhány arcpirítóan gyenge meccs, katasztrofális eredmény, s bár a kritikusok szívesen hárítanak (én megmondtam!), a realitásérzék elvesztésében vastagon benne van a savanyú, életunt ítészek évtizedek óta mantrázott ledorongolása éppúgy, mint a modern, pörgős világhoz igazított, túlcukrozott optimizmus.

Amit látni – és láttatni – kell: az európai kupasorozat belépő szintjén vagyunk, még csak az előszobában sem, tehát az itt szereplő csapatok játékereje és értéke nagyjából meghatározza azt is, milyen nívójú futballozásra számíthatunk. A besorolás alapján a sebesség, a pályán produkált technikai megoldások is nagyjából arányban állnak egymással, és bár szívesen hivatkozunk a profi játékosok euróértékét meghatározó internetes oldal számaira, a legtöbb esetben kiderül, ezen a selejtezős grádicson a képességbeli tényezők csupán azt jelentik, hogy egy-egy, az átlagosnál trükkösebb játékos megmozdulása milyen.

Ami elgondolkodtató, hogy mi már a vereséget is tudjuk ünnepelni – jó, rendben, az idegenben szerzett gólnak aranyértéke van a BL-visszavágó előtt –, és ezért is lenne jó, ha sikerülne végre kirántani a focinkat belterjes valóságából, amit csak úgy lehet megtenni – s ezt éppen a BL- és El-selejtezők kapcsán látni leginkább –, hogy a jövőben nem bajnokikat vonunk meg a sportágtól a hétköznapokban, hanem idehaza még többet futballoztatjuk a srácokat. Az önbizalom ugyanis azzal együtt nőhet, minél több meccs lesz a lábakban (ha a labdarúgásnak van közös vonása a művészettel, akkor az az, hogy gyakorlás nélkül sem ez, sem az nem megy), ugyanis a tétel a következő: több meccs, több remény, több öröm.

Mert az az igazi, amikor az ember a vereség után nem mosolyog…