Bajnokok Ligája: a kizárástól tart Nikolics Nemanja csapata

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.10.20. 16:41
null
Szomorú Legia-játékosok a Dortmund elleni 0–6 után (Fotó: Reuters)
A lengyel Legia Warszawa vezetői attól tartanak, hogy szurkolóik madridi rendbontása miatt a csapatot kizárják a labdarúgó Bajnokok Ligájából.

 

Kedden a varsóiak 13 drukkerét őrizetbe vették a címvédő Real Madrid otthonában rendezett csoportmérkőzés előtt. A spanyol rendőrség tájékoztatása szerint a huligánokat a közrend megzavarásával, garázdasággal, hatósági személlyel szembeni ellenállással és rablással vádolják.

A hatóságok közlése szerint közülük kilencen nem hagyhatják el az országot, ameddig vizsgálat zajlik ellenük. Az összecsapásokban 12 személy – köztük három spanyol rendőr – sérült meg. A meccset 5–1-re a Real nyerte meg.

A magyar válogatott Nikolics Nemanját is foglalkoztató Legia híveinek bő egy hónapon belül ez volt a második balhéjuk, ugyanis szeptember 14-én a Borussia Dortmund látogatásakor sértő rigmusokat skandáltak, pirotechnikai eszközöket használtak, és megpróbáltak átjutni a németek szektorába. Ezért a pont nélkül álló varsói csapat november 2-án zárt kapuk mögött fogadja a Real Madridot, mellékbüntetésként pedig 80 ezer eurót be kell fizetnie az európai szövetség kasszájába.

Seweryn Dmowski, a klub kommunikációs vezetője elmondta: a madridi találkozót megelőzően nem hivatalosan figyelmeztették őket, hogy újabb szurkolói atrocitások esetén akár ki is zárhatják a csapatot a BL-ből.

„Semmiféle hivatalos levelet nem kaptunk az UEFA-tól, de a mérkőzésellenőr is azt sugallta, hogy ez lehetséges” – tette hozzá.

Az összecsapásokról felkerült néhány videó a közösségi oldalakra, a vendégdrukkerek madridi látogatására azonban egyáltalán nem az erőszakos magatartás volt jellemző. Az MTI helyszíni tudósítói szerint kisebb csoportokban hétfőtől szerdáig feltűntek lengyelek a spanyol fővárosban, de csak az öltözetükről lehetett felismerni és megkülönböztetni őket, a viselkedésük átlagos, barátságos volt. Ez a döntő többségük esetében a meccs előtt, illetve után sem változott a metróban, a stadion környékén és azon belül sem.

Legfrissebb hírek

Fehérvári változások: több kulcsjátékos távozik, de már vannak lehetséges érkezők is

Labdarúgó NB II
2025.06.19. 08:45

Luis Enrique és Simone Inzaghi sem okozott meglepetést – a BL-döntő hivatalos kezdőcsapatai

Bajnokok Ligája
2025.05.31. 19:51

Nikolics Nemanja: Böde Dániel gólkirályi címe kritika a fiatal támadóknak

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 09:10

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 19:48

A csoda most elmaradt – az Arsenal idegenben is legyőzte a Real Madridot

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 23:04

Simán nyert Varsóban a Legia ellen a Chelsea, Bolláék öngóllal győztek

Európa-konferencialiga
2025.04.10. 22:57

Megdöbbentő adat: 14.5 kilométerrel futott kevesebbet a Real Madrid, mint az FC Barcelona

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 10:13

„Messi fénykora óta nem láttunk ilyet” – Barcelonában már nyíltan is a BL-győzelemről beszélnek

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 09:11
Ezek is érdekelhetik