Bajnokok Ligája: az UEFA már 1.3 milliárd eurót oszt szét

Vágólapra másolva!
2016.09.12. 14:37
A tavalyinál csaknem 50 millióval többet, 1.3 milliárd eurót (403 milliárd forint) oszt szét a Bajnokok Ligájában az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA).

A csoportkör 32 résztvevőjének mindegyike 12 helyett már 12.5 milliós rajtpénzhez jut, a hat mérkőzésen minden győzelemért változatlanul 1.5 milliós prémium jár. A döntetlen 500 ezret ér. Az eddig 5.5 milliót érő nyolcaddöntő már 6 milliót, a negyeddöntő ugyancsak 6, az elődöntő pedig 7 milliót hozhat a konyhára. A finálé vesztese 10.5 millióval gazdagodik.

A június 3-án sorra kerülő, cardiffi döntő győztese továbbra is 15 millió eurót kap. Az egy klub által kereshető maximális összeg 57.2 millió euró.

Ezekhez az összegekhez jön még az úgynevezett piaci részesedés és a jegyeladásokból származó bevétel.

A június 3-án sorra kerülő, cardiffi döntő győztese továbbra is 15 millió eurót kap. Az egy klub által kereshető maximális összeg 57.2 millió euró.

Ezekhez az összegekhez jön még az úgynevezett piaci részesedés és a jegyeladásokból származó bevétel.

 

Legfrissebb hírek

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
11 órája

BL: az UEFA pénzbírsággal sújtotta a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
14 órája

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
22 órája

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
Tegnap, 8:33

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.30. 23:15

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
2025.07.30. 11:19

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10
Ezek is érdekelhetik