Barca: „Fantasztikus az eredmény, de nem dőlt még el a párharc”

2016.02.24. 08:59
Az FC Barcelona vezetőedzője, Luis Enrique szerint nagyszerű eredményt ért el csapata az Arsenal otthonában (0–2) a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első felvonásán, ugyanakkor úgy véli, a párharc még nem dőlt el.

„A csapat a játék minden szegmensében magas szinten teljesített. Építettük a játékot, és jól is zártunk vissza, megérdemeltük a győzelmet” – nyilatkozta a meccs után Enrique.

„Olyanokat vesznek észre, amelyet senki más, és félelmetes képességük van arra, hogy lássák, mi következik, még mielőtt megtörtént volna – mondta az MSN-nel kapcsolatban. – Fel kellett őrölnünk az Arsenalt, mindenki, aki érti a futballt, tudja, hogy szükségünk volt egy ilyen első félidőre ahhoz, hogy legyen egy ilyen második.”

„Sikerült szabad területet találnunk, mert nagyszerűen teljesítettünk egyénileg és csapatként is. Szereztünk két gólt és fantasztikus eredményt értünk el, de a párharc még nem ért véget. A második meccsen kell lezárnunk azt” – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
8 órája

„Ennek a vereségnek fájnia kell” – Artetát nem csupán az eredmény keserítette el

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:59

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Rég nem látott összeomlás az Arsenaltól, simán nyert a Brighton

Angol labdarúgás
2026.09.19. 18:00

Rodri: Nem volt egyszerű nemet mondani a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 18:18

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

A Racing edzője a fogorvosi látogatáshoz hasonlította az FC Barcelona elleni mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 09:51