BL: a Real Madridnál számolnak a németországi kockázattal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.12.15. 14:48
Emilio Butragueno, a Real Madrid korábbi kiváló támadója, jelenlegi nemzetközi igazgatója elismeri, ők az esélyesek Raúl korábbi csapata, a Schalke ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, de szerinte nem szabad alábecsülni a kockázatot, amelyet kilencvenpercnyi játék rejt egy német stadionban.

„Óvatosan optimista vagyok, hiszen legutóbb kedvező tapasztalatokat szereztünk ellenük, már az első mérkőzésen eldöntöttük a továbbjutást – utalt a tavaszi BL-nyolcaddöntőre (6–1 idegenben, 3–1 otthon) Emilio Butragueno a hétfői sorsolás után. – De ez most bizonyosan másmilyen csata lesz. Versenyképes csapatuk van, szurkolóik megalkuvás nélkül drukkolnak kilencven percen át, ráadásul a címvédő ellen felszabadultan futballozhatnak, csak nekünk van veszítenivalónk. Ez pedig elővigyázatosságra int. Kaphattunk volna veszélyesebb ellenfelet, ez igaz, de kilencven perc Németországban az kilencven perc Németországban. Elég egy kis kihagyás, és máris fizeted az árát, jól tudjuk. Szóval nem vesszük félvállról őket, jó eredmény kell Németországban, aztán otthon eldönthetjük a párharcot.”Emilio Butragueno a hétfői sorsolás után. – De ez most bizonyosan másmilyen csata lesz. Versenyképes csapatuk van, szurkolóik megalkuvás nélkül drukkolnak kilencven percen át, ráadásul a címvédő ellen felszabadultan futballozhatnak, csak nekünk van veszítenivalónk. Ez pedig elővigyázatosságra int. Kaphattunk volna veszélyesebb ellenfelet, ez igaz, de kilencven perc Németországban az kilencven perc Németországban. Elég egy kis kihagyás, és máris fizeted az árát, jól tudjuk. Szóval nem vesszük félvállról őket, jó eredmény kell Németországban, aztán otthon eldönthetjük a párharcot.”

„Nehéz ellenfelet kaptunk, ehhez nem férhet kétség – értékelt Horst Heldt, a Schalke általános menedzsere. – Tavasszal alkalmunk volt felmérni, milyen erős a Real Madrid. Az idén több mint húsz meccse őrzik a veretlenségüket, újra esélyesek a Bajnokok Ligája megnyerésére. Első számú célunk, hogy bebizonyítsuk, többre vagyunk képesek, mint amit a legutóbbi szezonban nyújtottunk ellenük. Outsiderek vagyunk ebben a párharcban, de ez nem jelenti azt, hogy beletörődünk a létszámkitöltők szerepébe.”

Legfrissebb hírek

Sallaiék edzője szerint a büntető volt a fordulópont a Sporting ellen

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 10:37

Steve McManaman: Itt az ideje, hogy Szoboszlai Dominik vezér legyen

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 09:19

Rossz hír az osztrákoknak: Varga Barnabás különösen motivált

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 06:44

Meglepetés Gelsenkirchenben, egy pontot otthon tartott a Bayern ellen a Schalke

Német labdarúgás
2026.09.05. 20:28

Edin Dzeko hosszabbított a Schalkéval

Német labdarúgás
2026.08.04. 09:49

A világ ámult Maradonán, mi, magyarok nem annyira

Minden más foci
2026.06.18. 08:56

BL-döntő: olvasóink többsége a PSG győzelmére tippel

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 11:02

Lőw Zsolt: Párizsban és Londonban is beérett a tudatos, hosszú távú építkezés

Képes Sport
2026.05.30. 08:45