UEFA: a DVSC mellett a Steaua is rasszizmusért bűnhődik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.08.05. 14:38
Az Európai Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága hivatalos honlapján tudatta az európai kupákban szereplő klubokkal szemben meghozott szankciókat. A DVSC-Teva csapatát – ahogy a debreceni klub már jelezte – szektorbezárásra ítélték, bűnhődik még a grúz Csihura Szacshere, a román Steaua Bucuresti, illetve a szlovén NK Maribor.

Mind a négy klub szurkolói rasszista viselkedése miatt bűnhődik. A Csihura ultrái a Bursaspor elleni mérkőzésen bemutatottakkal vívták ki a fegyelmi bizottság büntetését, a DVSC a Cliftonville elleni BL-selejtezőn kitett transzparenssel. Az UEFA indoklásában „szurkolók rasszista viseledése” – fegyelmi szabályzat 14. cikkelye – és „tiltott transzparens” – fegyelmi szabályzat 16 (2) cikkelye – szerepel. A debrecenieknek a kapu mögött B-szektort kell részlegesen bezárniuk következő hazai kupamérkőzésükön.

A Steaua Bucuresti és a Maribor szintén szektorbezárásra kényszerül, a románok drukkerei a Strömsgodset, míg a szlovén szurkolók a Zrinjski elleni mérkőzésen használtak rasszista rigmusokat.

A 2014–15-ös kupaidényben négy magyar csapatból hármat – Ferencváros, DVTK, DVSC – megbüntetett szurkolói rasszista viselkedése miatt az UEFA, egyedül a Győri ETO-val szemben nem léptek életbe szankciók. A szezonban eddig megbüntetett csapatok: Ferencváros, DVTK, DVSC (magyarok), Spartak Trnava (szlovák), Maribor (szlovén), Steaua (román), Csihura Szacshere (grúz), PSG (francia).

Legfrissebb hírek

Vb 2026: Afrika a nagy nyertese, Ázsia a legnagyobb vesztese a 48 csapatos csoportkörnek

Foci vb 2026
19 órája

Az UEFA nem tervezi átvenni az ivószüneteket

Minden más foci
2026.06.21. 17:44

Az UEFA 10 millió euróra büntette az Olympique Marseille-t

Francia labdarúgás
2026.06.17. 19:47

BL: az ETO-ra a selejtező 2. fordulójában az izraeli bajnok várhat

Bajnokok Ligája
2026.06.17. 12:17

BL, El: megvannak az ETO FC és az FTC lehetséges ellenfelei

Bajnokok Ligája
2026.06.16. 08:43

„Tisztelettel, de határozottan elutasítjuk” – a vb újoncai bírálják az UEFA elnökét

Foci vb 2026
2026.06.15. 13:23

Továbbra sem vehetnek részt az európai kupákban az orosz labdarúgócsapatok

Minden más foci
2026.06.07. 11:38

Aleksander Ceferin köszönetet mondott Csányi Sándornak a sikeres BL-döntő-rendezésért

Bajnokok Ligája
2026.06.02. 19:37
Ezek is érdekelhetik