MU: Moyes vállal minden felelősséget a rossz szériáért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.09. 16:01
null
David Moyes keresi a megoldást (Fotó:Reuters)
David Moyes menedzser hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: „teljes felelősséget" vállal csapata, az angol bajnokság 9. helyén álló Manchester United gyenge őszi eredményeiért, ugyanakkor biztos abban, hogy a labdarúgócsapat hamarosan megindul felfelé.

 

„A játékosok szenvednek, mert ők győzelmekhez vannak szokva. És amikor nem nyersz, az bizony fáj. De biztos vagyok benne, hogy megfelelően fognak reagálni a helyzetre" – mondta David Moyes a Sahtar Doneck elleni keddi BL-meccset felvezető sajtótájékoztatón.

„Bár a munka dandárját a továbbjutás kiharcolásával már elvégeztük, fontos, hogy megnyerjük a csoportot, mert nem akarjuk nehéz helyzetbe sodorni magunkat a következő kör sorsolására" – mondta a szakvezető, aki szerint „több területen" is javulásra van szükség, úgymint passzolási pontosság, helyzetkialakítás, védekezés.

Moyes megerősítette: Nemanja Vidics, Patrice Evra és Chris Smalling sérülés miatt kihagyni kényszerül az ukrán bajnok elleni keddi mérkőzést, amelyet hazai pályán, az Old Traffordon rendeznek.

Sokan nyomozzák, pontosan mi lehet a gondok forrása a Unitednél – nyilvánvaló, hogy a menedzseri posztot 26 évig betöltő Sir Alex Ferguson nyári visszavonulása nem hagyható figyelmen kívül. Roy Keane sajátos adalékkal szolgált az ITV4 csatornán sugárzott dokumentumfilmben:

„Minden a hatalomról és az ellenőrzésről szól. Már nem ő a menedzser, de még mindig igyekszik kézben tartani mindkettőt. Hatalmas ego dolgozik benne" – mondta Keane korábbi főnökéről, Fergusonról, aki igazgatóként és nagykövetként dolgozik a klubnál azóta, hogy a nyáron átadta a menedzseri stafétát David Moyesnak.

BAJNOKOK LIGÁJA, AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Manchester United 5 3 2 0 11–3 +8 11
2. Sahtar Doneck 5 2 2 1 7–5 +2 8
3. Bayer Leverkusen 5 2 1 2 8–10 –2 7
4. Real Sociedad 5 0 1 4 1–9 –8 1

 

Legfrissebb hírek

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

Dupla Tízes: Michael Carrick tényleg megoldás lehet a Manchester United gondjaira?

Angol labdarúgás
2026.01.30. 12:48

Két és fél hónapot is kihagyhat a Man. United egyik legjobbja

Angol labdarúgás
2026.01.27. 18:57

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32

Édesapja halála miatt nem játszott Konaté a Liverpoolban szerdán

Bajnokok Ligája
2026.01.22. 19:57

Casemiro nyáron távozik a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2026.01.22. 18:41

Kiállítás, rontott büntető, de így is simán nyert, és biztosan a nyolc között végez a Bayern München

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 23:01
Ezek is érdekelhetik