BL: Balotelli csalódott a többi olasz csapat kiesése miatt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.12. 08:11
Egyedüli olasz csapatként az AC Milan jutott be a labdarúgó Bajnokok Ligája legjobb tizenhat együttese közé. A milánóiakkal ellentétben a Juventus és a Napoli is „csak” az Európa-ligában folytathatja. Mario Balotelli, a Milan támadója csalódott, hogy tavasszal már csak egy olasz együttes lesz a BL-ben.

„A kiállítás után a védekezésre kellett koncentráltunk – kezdte mondandóját Mario Balotelli utalva arra, hogy a Milan emberhátrányban 0–0-s Ajax elleni döntetlennel jutott tovább csoportjából. – Szerettem volna betalálni, de a legfontosabb az volt, hogy mi ne kapjunk gólt. A másik két olasz együttes is csatlakozhatott volna hozzánk, de nem így történt, ami miatt csalódott vagyok. Ugyanakkor boldog, hisz a Milan ott lesz tavasszal is. Nincs különösebb kívánságom, ki kapjunk a legjobb tizenhat között, akárhogy is nézzük, mindenképp csoportgyőztessel fogunk találkozni.”

A Milan a Barcelonát nem kaphatja, viszont a Manchester United, Real Madrid, PSG, Bayern München, Chelsea, Borussia Dortmund, Atlético Madrid hetesből bárkivel összekerülhet.

Legfrissebb hírek

Édesapja halála miatt nem játszott Konaté a Liverpoolban szerdán

Bajnokok Ligája
2026.01.22. 19:57

Kiállítás, rontott büntető, de így is simán nyert, és biztosan a nyolc között végez a Bayern München

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 23:01

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

Megvan Mario Balotelli 13. klubja, ezúttal nem Európába ír alá

Minden más foci
2026.01.08. 12:42

Bajnokok Ligája: Mbappé Puskásék nyomában

Bajnokok Ligája
2025.11.27. 13:10

BL: súlyos az FTC korábbi középpályásának sérülése

Bajnokok Ligája
2025.11.07. 08:39

Győzelem Párizsban is: tovább menetel a Bayern München

Bajnokok Ligája
2025.11.04. 22:52

Mikel Arteta: Csodálom Diego Simeone kitartását

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 08:01
Ezek is érdekelhetik