BL: Casillas nem szeretne kikapni Torinóban sem

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.23. 23:02
A labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában a szerdai játéknap meccsei közül kiemelkedett az egyaránt veretes nemzetközi kupamúltú Real Madrid és Juventus összecsapása. A találkozót Cristiano Ronaldo duplájával a hazaiak nyerték meg, a torinóiaktól az egykori bilbaói Fernando Llorente szépített.

„Nagyon fontos lépést tettünk a továbbjutás felé. Nem volt könnyű, az biztos, de kilenc pontunk van három mérkőzés után. Ebben a formában kell továbbra is játszanunk, mert nem szeretnénk kikapni a csoportkörben" – értékelt a Real BL-kapusa, Iker Casillas.Iker Casillas.

„Csalódottak vagyunk az eredmény miatt, de azt hiszem, ettől eltekintve jó kis mérkőzést vívtunk. Nagyon nehéz volt tíz emberrel futballozni, ám nem keresünk kifogásokat, hibákat követtünk ma el, és ha egy ilyen csapat ellen teszel ilyet, mint a Real, mindig kikapsz. Most már a Serie A-ra kell koncentrálnunk, és mindig úgy kell játszanunk, mint most az első félidőben" – vélekedett őszintén a lefújást követően Carlos Tévez, a Juventus támadója.

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 19:48

A BL-szereplés kivívásától függhet Igor Tudor sorsa a Juventusnál – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.05.05. 12:23

A csoda most elmaradt – az Arsenal idegenben is legyőzte a Real Madridot

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 23:04

Cristiano Ronaldo és Messi egy csapatban? Buenos Airesben összejöhet

Minden más foci
2025.04.16. 12:12

Megdöbbentő adat: 14.5 kilométerrel futott kevesebbet a Real Madrid, mint az FC Barcelona

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 10:13

„Messi fénykora óta nem láttunk ilyet” – Barcelonában már nyíltan is a BL-győzelemről beszélnek

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 09:11

Becsavarta, mint Beckham – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.04.09. 23:55

Öt angol csapat már biztosan ott lesz a következő BL-idényben, de lehet, hogy hét is

Angol labdarúgás
2025.04.09. 10:45
Ezek is érdekelhetik