BL: A Leverkusen és a Mainz legyőzése önbizalmat adott - Szalai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.17. 15:41
Szerdán kezdi meg csoportkörös szereplését a Bajnokok Ligája egyetlen magyar mezőnyjátékosának, Szalai Ádámnak a csapata, a Schalke 04. A Steaua Bucuresti elleni meccset megelőző sajtótájékoztatón a magyar támadó és edzője, Jens Keller válaszolt a kérdésekre.

„Természetesen nagyon várom az első BL-mérkőzésemet, megtisztelő, hogy ebben a sorozatban szerepelhetek. A csapat nagyon jó passzban van, a Leverkusen és a Mainz legyőzése önbizalmat adott nekünk” – nyilatkozta a magyar támadó.

Jens Keller arról beszélt, hogy nem szabad lebecsülni a Steauát, mivel a románok az előző szezonban nagyon jól teljesítettek az Európa-ligában, de emellett ő is kiemelte, hogy csapata visszatalált a győzelem útjára.

„Még soha nem találkoztunk a Steauával, úgyhogy várjuk már az összecsapást. Amennyiben olyan fegyelmezetten játszunk, mint azt a hétvégén tettük, akkor nagyon nehéz dolga lesz az ellenfelünknek. Jó hír, hogy Fuchs és Felipe Santana újra bevethető, így Huntelaaron és Papadopuloszon kívül csak a sérült Tim Hooglandra és az eltiltott Jermaine Jonesra nem számíthatok. Mindenesetre jó formában vagyunk, nagyon fontos volt, hogy visszataláltunk a győzelem útjára. De persze nem szabad lebecsülni a Steauát, a románok nagyon jól játszottak az előző Európa-liga-kiírásban” – nyilatkozta a szakvezető.

 

Legfrissebb hírek

Édesapja halála miatt nem játszott Konaté a Liverpoolban szerdán

Bajnokok Ligája
2026.01.22. 19:57

Kiállítás, rontott büntető, de így is simán nyert, és biztosan a nyolc között végez a Bayern München

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 23:01

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

Edin Dzeko megszerzésére hajt a feljutásért küzdő Schalke

Német labdarúgás
2026.01.20. 13:35

Bajnokok Ligája: Mbappé Puskásék nyomában

Bajnokok Ligája
2025.11.27. 13:10

Eltemették Jenei Imrét

Magyar válogatott
2025.11.08. 15:43

BL: súlyos az FTC korábbi középpályásának sérülése

Bajnokok Ligája
2025.11.07. 08:39

Bölöni László Jenei Imréről: Nem akarta szabályozni minden percünket, de nem is kellett

Magyar válogatott
2025.11.05. 13:30
Ezek is érdekelhetik