BL: a CAS elutasította a Metaliszt fellebbezését, Szalaiék a PAOK-kal játszanak

2013.08.16. 16:50
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elutasította az ukrán Metaliszt Harkiv fellebbezését, azaz a Szalai Ádámot foglalkoztató Schalke a görög PAOK-kal csap össze a jövő heti Bajnokok Ligája-selejtezőben.

Mint ismert, az UEFA kizárta a Bajnokok Ligájából az ukrán Metaliszt Harkivot, amelynek sportigazgatója öt évvel ezelőtt fogadási csalási ügybe keveredett. Az ukrán klub a Szalai Ádámot foglalkoztató Schalke ellenfele lett volna a selejtező utolsó körében. az UEFA kizárta a Bajnokok Ligájából az ukrán Metaliszt Harkivot, amelynek sportigazgatója öt évvel ezelőtt fogadási csalási ügybe keveredett. Az ukrán klub a Szalai Ádámot foglalkoztató Schalke ellenfele lett volna a selejtező utolsó körében.

Ezután az UEFA rendkívüli bizottsága (amelynek tagjai a végrehajtó bizottságból kerülnek ki) szerdán összeült, és megvitatta a Metaliszt Harkiv ügyét. A testület úgy döntött, hogy a kizárt ukrán csapat helyett a PAOK lesz a Schalke ellenfele a BL-selejtező rájátszásában.

A Metaliszt „természetesen” ezután a CAS-hoz fordult jogorvoslatért, de a nemzetközi Sportdöntőbíróság pénteki döntése értelmében az ukrán csapat nem folytathatja szereplését a BL-ben. Azaz a Schalke a PAOK-kal játszik a főtáblára kerülésért.

A szaloniki klub helyét az Európa-liga-selejtező negyedik fordulójában pedig senki nem veszi át, hanem az izraeli Maccabi Tel-Aviv – amely korábban a Győr ETO-t búcsúztatta, és Paulo Sousa a vezetőedzője – párharc nélkül kerül a második számú kupasorozat főtáblájára.

 

Legfrissebb hírek

Bernardo Silva: Hiszünk magunkban, muszáj kockáztatnunk

Bajnokok Ligája
17 órája

Mbappé már biztosan kimarad, rengeteg a fiatal a Real Madrid keretében a Manchester City ellen

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 15:48

A Bayern München nem hagyott kérdést a visszavágóra, lemosta a pályáról az Atalantát

Bajnokok Ligája
2026.03.10. 22:54

Szalai Ádám: Sikerült jó irányba elmozdulni

Magyar válogatott
2026.03.04. 06:32

Hiába dolgozta le kétgólos hátrányát a Dinamo Zagreb, ráadás után a Genk jutott tovább

Európa-liga
2026.02.26. 23:32

„Az első félidőben lenyomott minket a Benfica” – Álvaro Arbeloa a Real Madrid továbbjutása után

Bajnokok Ligája
2026.02.26. 07:51

Nem csitul a Vinícius körüli balhé: a rasszizmussal megvádolt játékos elmondta, miért takarta el az arcát

Spanyol labdarúgás
2026.02.18. 17:18

Antony góllal és gólpasszal vezette a nyolcaddöntőbe a Real Betist az El-ben

Európa-liga
2026.01.29. 23:12
Ezek is érdekelhetik