BL: az UEFA kizárta Szalaiék ukrán selejtezős ellenfelét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.14. 12:34
Az UEFA kizárta az idei Bajnokok Ligájából az ukrán Metaliszt Harkivot, amelynek sportigazgatója öt évvel ezelőtt fogadási csalási ügybe keveredett. Az ukrán klub a Szalai Ádámot foglalkoztató Schalke ellenfele lenne a selejtező utolsó körében.

A Metaliszt fellebbezhet az ítélet ellen a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál. Ha megteszik, az ügy akár augusztus végéig elhúzódhat, azaz lejátsszák az augusztus 21-ére és 27-ére kiírt mérkőzéseket, s utána születik jogerős ítélet.

Ha nem lép a Metaliszt (amelynek eltiltása az Európa-ligára is vonatkozik), az UEFA délután összeül, hogy eldöntse a selejtező menetét. Az előző fordulóban a Harkiv a görög PAOK-ot búcsúztatta.

Jevhen Krasznyikov a 2008 áprilisában rendezett, Karpati Lviv elleni bajnoki meccs eredményét manipulálta, amiért az ukrán szövetség ötéves eltiltással sújtotta, a nemzetközi színtéren azonban eddig következmények nélkül maradt az eset.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik