BL-döntő: München ünnepelt, de Dortmund sem gyászolt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.05.26. 07:21
Tízezrek ünnepelték a hajlani órákig Münchenben a Bayern München győzelmét a Borussia Dortmund ellen a Bajnokok Ligája döntőjében. De Dortmundban sem sokáig tartott a gyász, a szurkolók a szívek győzteseinek keresztelték el kedvenceiket. Angela Merkel kancellár – aki a döntőt a londoni Wembley stadionban szurkolta végig – a ZDF televíziónak nyilatkozva Németország, illetve a sport győzelméről beszélt.

A Wembleytől több mint 1000 kilométerre lévő müncheni Allianz Arena stadionban több mint 45 ezer Bayern-szurkoló hatalmas kivetítőn követte a londoni „futballkrimit”, és valósággal elszabadult a pokol, amikor Nicola Rizolli játékvezető lefújta a mérkőzést.

A szurkolók a klub himnuszát énekelték, majd a pályára özönlöttek, és többen petárdákat robbantottak, félő volt, hogy tűz keletkezik. Rövid időre meghűlt a vér a rendezők ereiben, a hangosbemondó nyugalomra szólított fel, néhány perc múlva már ismét az önfeledt ünneplés lett az úr.

München központjában ugyancsak több tízezren szintén hatalmas kivetítők előtt követték a mérkőzést, az öröm határtalan volt.

A dortmundi Westfalenhalle stadionban csaknem 20 ezren szurkoltak a hatalmas kivetítő előtt Jürgen Klopp csapatának, és további mintegy 30 ezren a belvárosban elhelyezett kivetítők előtt izgulták végig a mérkőzést. A szurkolók a vereség ellenére sem lógatták az orrukat, a gyász szinte csak percekig tartott, majd rögtön átadta a helyét a vesztesek ünneplésének. A stadionban és a belvárosban az egybegyűltek hatalmas tapssal köszöntötték kedvenceiket, akiket–- mint egy szurkoló fogalmazott – a szívek győztesének kereszteltek el.

Berlinben a Brandenburgi kapu közelében az eső és a meglehetősen hűvös idő ellenére mintegy 20 ezren kivetítők előtt nézték a mérkőzést, közöttük Bayern és Dortmund-szurkolók egyaránt voltak. A hatóságok közlése szerint legnagyobb békében drukkolták végig a mérkőzést, semmifajta incidensre nem került sor.

Merkel kancellár még a mérkőzés kezdete előtt a ZDF televíziónak nyilatkozva nem árulta el, hogy melyik csapatnak szurkol. A kancellár azt hangsúlyozta, hogy akár a Bayern, akár a Dortmund diadalmaskodik, mindenképp Németország és a sport lesz a győztes. Egy kérdésre válaszolva úgy értékelte, hogy közvetve a politika is diadalmaskodott, a döntő iránti hatalmas érdeklődés ugyanis bizonyította, hogy a sport képes az emberek egyesítésére.

Egybehangzó értékelések szerint a mérkőzés hőse a holland Arjen Robben volt, aki a 89-ik percben a Bayern győztes gólját szerezte. Robben Sir Alex Ferguson kezéből vehette át a döntő legjobb játékosának járó külön trófeát. A holland válogatott és a bajorok kiválósága élete egyik legboldogabb napjáról beszélt, felfoghatatlannak nevezve a történteket. A sors iróniája, hogy a münchenieket most az a Robben segítette a győzelemhez, aki egy évvel ezelőtt a Chelsea elleni vesztes döntőben a hosszabbításban tizenegyest hibázott.

A két tréner, Jupp Heynckes és Jürgen Klopp egyaránt drámai döntőről és rendkívül szoros küzdelemről beszélt. Klopp megérdemeltnek nevezte a rivális Bayern München győzelmét, míg Heynckes úgy értékelte, hogy a bajorok a második félidőben kerekedtek felül. A Bayerntől búcsúzó tréner egyidejűleg arra is utalt, hogy Mario Götze után hamarosan a Dortmund gólerős lengyel csatára, Robert Lewandowski is a münchenieknél folytatja.

Legfrissebb hírek

Nem tudott nyerni Hamburgban a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.31. 20:37

Nyáron távozik a Bayerntől a BL-győztes középpályás – hivatalos

Német labdarúgás
2026.01.30. 12:34

Nyolcan már a 16-ban, további 16-an még versenyben – ezt kell tudni a Bajnokok Ligája folytatásáról

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:30

Bundesliga: fordított az Augsburg, oda a Bayern München veretlensége

Német labdarúgás
2026.01.24. 17:32

Deloitte: továbbra is Real Madrid a leggazdagabb futballklub

Minden más foci
2026.01.22. 16:58

Újabb változás az élen, sem a Real Madrid, sem a Liverpool nincs az első ötben – íme, a frissített BL-erősorrend

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 13:37

A padról beszálló Olise gólt lőtt és három gólpasszt adott, a Bayern Lipcsében is kiütötte Gulácsiékat

Német labdarúgás
2026.01.17. 20:28

Bundesliga: a Bayernre is veszélyesek lehetnek a lipcsei pontrúgások

Német labdarúgás
2026.01.16. 11:12
Ezek is érdekelhetik