BL-döntő: Götze kihagyja a Bayern elleni finálét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.05.22. 16:16
null
Mario Götzét (jobbra) már nem láthatjuk a Dortmund szerelésében – kihagyja a döntőt (Fotó: Action Images, archív)
A Borussia Dortmund hivatalos honlapján jelentette be, hogy a csapat karmestere, Mario Götze nem épült fel korábbi sérüléséből, így nem léphet pályára leendő csapata, a Bayern München elleni szombati BL-döntőben.

 

PISZCZEKET A DÖNTŐ UTÁN MŰTIK
A Borussia Dortmund labdarúgócsapata hivatalos honlapján azt is bejelentette, hogy Lukasz Piszczeknek, a dortmundiak védőjének csípőműtétre lesz szüksége a Bayern München elleni szombati Bajnokok Ligája-döntő után. A játékos a Wembleyben még várhatóan pályára lép, azonban az azt követő beavatkozás után akár öt hónapos kihagyás is várhat rá.

„Mario Götze sérülés miatt hiányozni fog a Bajnokok Ligája szombati döntőjéről. A játékos a Real Madrid elleni BL-elődöntő visszavágóján szenvedett izomsérülést. A német válogatott játékos tegnap együtt edzett a csapattal, de újra fájdalomra panaszkodott” – olvasható a Dortmund hivatalos honlapján megjelent hírben.

„A döntő volt a célom, ezért keményen dolgoztam az elmúlt hetekben. Hihetetlenül sajnálom, hogy ezen a fontos meccsen nem lehetek a csapat segítségére. Ugyanakkor maximálisan bízom a fiúkban, és természetesen elutazok a döntőre, hogy a pályán kívülről szurkolóként segítsem a csapatot” – fogalmazott a honlapon megjelent rövid nyilatkozatában a futballista.

Ezzel az is eldőlt, hogy Götzének a Real elleni, április 30-i BL-elődöntő volt az utolsó hivatalos meccse a Dortmund színeiben, hiszen azt már korábban bejelentették, hogy nyártól a Bayern Münchenben folytatja pályafutását.

A döntőhöz kapcsolódó további híreinket itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek

Joshua Kimmich: A Real Madrid és a Bayern München a világ két legnagyobb klubja

Bajnokok Ligája
3 órája

Rekordközelben a Bayern, a ráadásban nyerte meg a rangadót a Dortmund

Német labdarúgás
2026.04.04. 20:30

Figo lesz az egyik csapatkapitány a budapesti BL-döntő előtti gálameccsen

Bajnokok Ligája
2026.04.01. 11:57

Simon Petrát dicsérte az FTC norvég beállója a Dortmund elleni párharc után

Kézilabda
2026.03.31. 10:09

Raphael Guerreiro az idény végén elhagyja a Bayernt

Német labdarúgás
2026.03.30. 19:41

Juhász Roland álom BL-döntője: Liverpool–FC Barcelona

Bajnokok Ligája
2026.03.30. 10:55

Dupla Tízes: Szalah bejelentése segíthet a Liverpoolnak a BL-rájátszásban?

Bajnokok Ligája
2026.03.29. 19:13

Felix Magath szerint Neuer egy szinten van Messivel és Ronaldóval

Német labdarúgás
2026.03.27. 11:44
Ezek is érdekelhetik