BL-döntő: Ez az eddigi legnagyobb esélyünk - Hummels

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.05.24. 23:40
Mats Hummels, a Borussia Dortmund labdarúgója bízik abban, hogy legyőzik a Bayern Münchent a Bajnokok Ligája szombat esti döntőjében, és felteszik a koronát tavaly és tavalyelőtt német bajnoki aranyat hozó sorozatukra.

„Fantasztikus lehetőség kapujában állunk, többéves munka gyümölcse érhet be – mondta Mats Hummels, aki felépült sérüléséből, és bár lába még nem az igazi, szeretné végjgjátszani a finálét. – A negyeddöntőben és az elődöntőben is az járt a fejünkben, hogy most nyílik esélyünk az eddigi legnagyobb diadalunkra. Ez az eddigiekben óriási motivációt jelentett számunkra, és természetesen most sem gondolunk vereségre."Mats Hummels, aki felépült sérüléséből, és bár lába még nem az igazi, szeretné végjgjátszani a finálét. – A negyeddöntőben és az elődöntőben is az járt a fejünkben, hogy most nyílik esélyünk az eddigi legnagyobb diadalunkra. Ez az eddigiekben óriási motivációt jelentett számunkra, és természetesen most sem gondolunk vereségre."

A péntek esti sajtótájékoztatón részt vevő másik dortmundi labdarúgó, Sebastian Kehl úgy véli: apróságok fogják eldönteni a mérkőzést.

„A két csapat jól ismeri egymást, kölcsönösen tudjuk, milyen taktika vezethet eredményre, egyszóval nem lesznek meglepetések. Az a csapat fog nyerni, amelyik jobban odateszi magát, az, amelyik lehetőségként éli meg a mérkőzést, nem pedig tehertételként."

Legfrissebb hírek

A Bukarest kilencgólos előnyről bukott el, a Metz a négygólos Vámossal nyert a Podravka ellen

Kézilabda
2026.09.19. 19:49

Septemberfest: hét gólt lőtt a Bayern München Schäferéknek odahaza

Német labdarúgás
2026.09.18. 22:30

Hiába lőtt gyönyörű egyenlítő gólt az Elversberg, kikapott a Bayern Münchentől

Német labdarúgás
2026.09.13. 19:56

Willi Orbánék kikaptak Comóban; kitömte Dambrauskasék kapuját a Man. United

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:05

A Bodö a szünetben kapust cserélt, majd öt gólt kapott a Bayern München vendégeként

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:00

Sallaiék edzője szerint a büntető volt a fordulópont a Sporting ellen

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 10:37

Steve McManaman: Itt az ideje, hogy Szoboszlai Dominik vezér legyen

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 09:19

Rossz hír az osztrákoknak: Varga Barnabás különösen motivált

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 06:44