Barcelona: „Jó nyertesnek és jó vesztesnek kell lennünk”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.02. 09:25
Sandro Rosell, a Barcelona klubelnöke a Bayern München elleni Bajnokok Ligája-elődöntő visszavágója (0–3) után elmondta, a szezon végén le kell vonniuk a konzekvenciákat a csúfos kudarcot hozó párharcból – a Bayern 7–0-s összesítéssel jutott tovább –, és döntéseket kell hozniuk.
„A Bayern egyértelműen felülmúlt minket, és megérdemli, hogy a Wembleyben játszhasson. A hét nullás különbség talán túlzó, de teljesen megérdemelt a továbbjutásuk. Nekünk most meg kell várni a szezon végét, aztán meg kell néznünk, mit csináljunk, milyen döntéseket hozzunk” – nyilatkozta Rosell.„Szeretnék gratulálni a játékosoknak és a stábnak, akikre büszkék lehetünk. A Barcelonának bizonyítania kell, hogy jó nyertes és jó vesztes. Nem foglalkozunk a játékvezetőkkel, még ha igaz is, hogy ebből a szempontból nem voltunk szerencsések az elmúlt évben” – mondta a klubelnök, aki szerint a Bayern fogja megnyerni a finálét.
Legfrissebb hírek

Nuno Mendes volt a Barca elleni BL-meccs hőse – ő volna a világ legjobb balbekkje?

Bajnokok Ligája
5 órája

Hansi Flick megérdemeltnek tartja a PSG győzelmét

Bajnokok Ligája
7 órája

Sorozatban harmadszor nyert a Barcelona otthonában a PSG!

Bajnokok Ligája
15 órája

Harry Kane megdöntötte Lionel Messi egyik rekordját

Bajnokok Ligája
22 órája

Aranylabdás csatára és más kulcsjátékosai nélkül lép pályára a PSG Barcelonában

Bajnokok Ligája
Tegnap, 13:12

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
Tegnap, 9:10

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 22:51

Hosszabbított a súlyos sérüléséből felépülő középpályásával a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.09.29. 18:23
Ezek is érdekelhetik