Iniesta: A Bundesliga nem feltétlenül jobb a spanyol élvonalnál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.25. 19:15
null
Már csak a sportszerűség is ezt diktálja: Iniesta megpróbálja társaival a szinte lehetetlent a Bayern elleni visszavágón (Fotó: Reuters)
Savanyú a szőlő. Legalábbis próbál szakmai kapaszkodókat keresni Andrés Iniesta a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzéseit követően, amelyen a Bayern éppen a Barcelonát (4–0), míg a Dortmund a Real Madridot (4–1) intézte el, a két német klub ezzel óriási lépést tett a londoni finálé felé. A Barca világbajnok középpályása nem von le messzemenő következtetéseket a két találkozóból, azon a véleményen van, hogy a Bundesliga nem feltétlenül jobb a spanyol élvonalnál, európai viszonylatban nem előzte meg.

 

„A Bayernnek és a Borussia Dortmundnak is nagyon kijött a lépés, de ez még nem jelenti azt, hogy a spanyol élvonal gyengébb lett a Bundesligánál. Ez csupán azt jelenti, hogy a németek egyenlő partnerek" – mondta Iniesta, habár a két összesített spanyol–német mérlege (nulla pont, 1–8-as gólkülönbség). A kreatív irányító ilyen nyitány után is lát esélyt...

„Ott vannak még a visszavágók, azon megpróbálunk jobb eredményt elérni. Hinnünk kell abban, hogy maradt még esélyünk. Már a hosszabbításhoz is négy gól kell, ami borzasztóan nehéz, de mentálisan rá kell hangolódni a feladatra, és először meg kell nyerni a meccset, aztán majd meglátjuk, mi történik utána, mindez mire lesz elég. Kilencven percünk lesz kihozni a visszavágóból valamit, ami nem egyszerű feladat. Az első meccs eredménye rettenetes, és nem tudom azt mondani, hogy tovább tudunk jutni ilyen előzmények után, de... Amíg megvan a minimális esély rá, addig nekünk kötelességünk azzal a meggyőződéssel játszani, hogy még meglehet."

Iniesta elismerte, hogy a bajorok az első meccsen minden tekintetben jobbak voltak náluk. Bár nem érzi úgy, hogy hozzáállásban elmarasztalhatóak lettek volna, így is lejátszotta őket a pályáról az ellenfél.

„Szembe kell nézzünk a tényekkel, még akkor is, ha fájdalmas. Nincs más választásunk, mint hogy a hazai visszavágóra fókuszáljunk, meg kell próbálnunk a lehető legtöbbet kihozni a magunk számára abból a mérkőzésből. Amikor kifutunk majd a kezdésre, mindenünket kint kell hagyjuk a pályán."

A középpályás megemlítette, örült, hogy a mérkőzés után nem maradtak még egy éjszakát Münchenben, hanem azonnal visszautaztak Barcelonába – kivéve a doppingvizsgálat miatt az utat lekéső, csak szerda délelőtt társai után repülő Gerard Piquét –, hogy a hétvégi bajnokira koncentráljanak. A dolgok számukra kedvező alakulása esetén (ha nyernek Bilbaóban, a madridi rangadón a Real pedig kikap vendégként az Atléticótól) bajnoki címet is ünnepelhetnek.

„Most nincs más választásunk, el kell felejtenünk a kedden történteket, a bajnokságra kell koncentrálnunk, és megszerezni a bajnoki címet, amilyen hamar csak lehet. És az sohasem rossz idény, amikor bajnoki címet szerzünk, mert az a legfontosabb trófea. Persze a legrangosabb a BL-cím, és roppant nehéz megnyerni, de téved, aki azt mondja, ez rossz szezonunk volt, mert nem tudtuk megnyerni."

A spanyol középpályás kitért egy rövid utalás erejéig még a Bayern és a nyáron a bajorokhoz érkező tréner, Pep Guardiola közös jövőjére.

„Nyilvánvaló, hogy szuper csapatot vesz majd át, és még javítani is fog rajta."

Legfrissebb hírek

Bayern: megműtütték Pavlovic szemgödrét, több hetes kihagyás vár rá

Német labdarúgás
4 órája

Gyász: elhunyt a Bayern kapusának a fia

Német labdarúgás
21 órája

BL: az UEFA pénzbírsággal sújtotta a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 18:19

Bayern München: Musiala az év végén térhet vissza

Német labdarúgás
2025.07.31. 17:31

Luis Díaz a Liverpooltól a Bayern Münchenhez szerződött – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.30. 10:17

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01
Ezek is érdekelhetik