C. Ronaldo: A Real és az MU a világ két legnagyobb csapata

2013.02.04. 19:23
null
Cristiano Ronaldo nem háborúba, hanem haza megy Manchesterbe (Fotó: Action Images)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Primera División) szereplő Real Madrid játékosa, Cristiano Ronaldo elmondása szerint nagyon örült, amikor együttese a korábbi csapatát, a Manchester Unitedet kapta ellenfélül a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, úgy véli ez a két legjobb csapat a világon két kiváló mesterrel, akik közül választani sem tudna.


Az aranylabdás portugál támadó hat szezont játszott Sir Alex Ferguson keze alatt a Manchester Unitednél mielőtt a Real Madridhoz szerződött, ahol 2010 nyara óta készül a José Mourinho irányítása mellett.

„Olyan, mint ha a Ferrarit meg a Porschét hasonlítanánk össze – mondta Cristiano Ronaldo. – Mindketten nagyon jók, nagyon tapasztaltak, és mindketten nyerni akarnak. És ezt úgy értem, hogy mindent meg akarnak nyerni. Pontosan ezért diadalmaskodtak már megannyi alkalommal.”

A kérdés természetesen a két csapat közelgő Bajnokok Ligája párharca kapcsán vetődött fel a szigetországi újságírók jóvoltából, mint ismert a nyolcaddöntőben mérik össze a felek erejüket – ez lesz Ronaldo első mérkőzése a Manchester United ellen.

„Manchester volt az otthonom, és még mindig a szívemben őrzöm, egyszerűen imádom. Az ember nem felejti el a helyet, ahol nagyon jól bánnak vele. Soha nem fogom elfelejteni a Unitedet, a csapatnál dolgozókat és a szurkolókat. Számomra öröm lesz visszatérni, nagy öröm” – tette hozzá a portugál klasszis.

„Természetesen tudom, hogy nagy figyelem hárul majd rám, de számomra ez nem jelent nyomást egyáltalán. Ez csak egy mérkőzés, egy futballmeccs lesz a korábbi csapatom ellen. Nem háborúba megyek, hanem hazatérek, és nagyon várom már ezt” – mondtam a manchesteri mérkőzéssel kapcsolatban Ronaldo.

A 27 éves támadó azért picit odaszúrt a Barcelonának is.

„A sorsolás napján éppen edzettem, és az az erős érzésem támadt, hogy a Manchester Unitedet kapjuk. Amikor kialakult a nyolcaddöntő párosítása nagyon boldog voltam. Ugyanakkor ez természetesen egy nagyon kemény mérkőzés lesz, a Real és a United a világ két legnagyobb klubja, és mindkét csapatnak ugyanannyi esélye van a továbbjutásra” – vélekedett a Real játékosa.

A két csapat először jövő szerdán Madridban találkozik, a manchesteri visszavágóra pedig március 5-én kerül sor.
Legfrissebb hírek

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:28

Cristiano Ronaldo: Csak puskával tudnak kinyírni, de lehet, akkor is kikerülném a golyókat

Minden más foci
2026.09.23. 19:54

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29

Mourinho kifakadt a Real Madrid veresége után, Pérez jelenetet rendezett a díszpáholyban

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 09:02

„Ha nem teljesít megfelelően, cserepadra kerül” – a portugál kapitány Ronaldóról

Minden más foci
2026.09.18. 18:00

Cristiano Ronaldo nélkül továbbra sincs portugál válogatott – itt a friss keret!

Minden más foci
2026.09.18. 14:10

Michael Carrick: Nincs itt az ideje azt részletezni, mit rontottunk el

Angol labdarúgás
2026.09.17. 09:55

Kétgólos előnyről esett ki otthon a Manchester United a Ligakupából

Angol labdarúgás
2026.09.16. 23:00