BL, D-csoport: a Borussia nyert, a Man. City vereséggel búcsúzott

Vágólapra másolva!
2012.12.04. 22:35
A Borussia Dortmund hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Manchester Cityt a Bajnokok Ligája D-csoportjának 6., utolsó fordulójában. A német csapat csoportelsőként (ez már korábban is biztos volt) jutott a tizenhat közé, míg a manchesteriek még az Európa-ligában sem folytathatják.

A Borussia Dortmund már biztos csoportelsőként fogadta a Manchester Cityt, amelynek még volt esélye az Európa-ligát jelentő harmadik hely megszerzésére.

Roberto Mancini együttesének azonban az üdvösséghez mindenképpen győznie kellett volna Dortmundban. A gól nélküli első félidőt követően azonban a Borussia szerezte meg a vezetést. Az 57. percben Julian Schieber közelről, becsúszva szerezte meg a vezető találatot.

A vezető találatot, amely végül a győztes gólt is jelentette – a Dortmund veretlenül jutott a kieséses szakaszba.

A Manchester City a második angol bajnok lett, amely az utolsó helyen végzett a BL-csoportjában. Korábban ez az 1995–1996-os szezonban „sikerült" a Blackburn Roversnek. A manchesteriek ráadásul elsőként nem nyertek csoportmérkőzést a szigetországi csapatok közül.

BAJNOKOK LIGÁJA
D-CSOPORT, 6. FORDULÓ
Borussia Dortmund (német)–Manchester City (angol) 1–0
Gólszerző: Schieber (57.)
A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Borussia Dortmund 6 4 2 0 11–5 6 14
2. Real Madrid 6 3 2 1 15–9 6 11
3. Ajax 6 1 1 4 8–16 –8 4
4. Manchester City 6 0 3 3 7–11 –4 3
Legfrissebb hírek

A Dortmund megszenvedett a Heidenheimmel, de győzött

Német labdarúgás
11 órája

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

Albek Anna parádéjával nyert a Metz Podgoricában a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 18:33

Simán nyert a Dortmund Berlinben, Schäfer csereként lépett pályára

Német labdarúgás
2026.01.24. 20:33

Édesapja halála miatt nem játszott Konaté a Liverpoolban szerdán

Bajnokok Ligája
2026.01.22. 19:57

Kiállítás, rontott büntető, de így is simán nyert, és biztosan a nyolc között végez a Bayern München

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 23:01

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

Leadta kétgólos előnyét a Dortmund, de Emre Can büntetőjével mégis győzött

Német labdarúgás
2026.01.17. 17:43
Ezek is érdekelhetik