Futsal: európai élcsapatokkal mérkőzik Grúziában az ETO

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.10.09. 12:07
Csütörtöktől vasárnapig Tbilisziben, az UEFA Futsal Cup elitkörében szerepel a Rába ETO férfi futsalcsapata, amely a házigazda Iberia Star Tbiliszi, a portugál Benfica, valamint az olasz Luparense együttesével találkozik. A csoportból csak az első helyezett jut tovább a sorozat négyes döntőjébe, így a győriekre rendkívül nehéz feladata vár.

„Már a legjobb tizenhat közé jutás is siker, hiszen megmutathatjuk magunkat Európa legjobbjai között – nyilatkozta kedden az MTI-nek Drucskó Zoltán, a klub elnöke. – Ellenfeleink nagy játékerőt képviselnek, de bízom benne, hogy mind taktikailag, mind technikailag felvesszük majd velük a versenyt.”

Marcos Angulo, a győriek vezetőedzője elmondta, hogy két hete készülnek az elitkörre.

„Tisztában vagyunk vele, hogy a csoportban a miénk a legalacsonyabban rangsorolt csapat, de azért küzdünk majd, hogy minden meccsen versenyben legyünk a győzelemért” – mondta a spanyol szakember.

A Benfica az egyik legjobb európai gárda, a házigazda Iberia Star hat-hét brazil játékossal áll fel, az olasz Luparense pedig az egyik legerősebb futsalbajnokság meghatározó együttese.

UEFA FUTSAL CUP
ELITKÖR, D-CSOPORT
1. forduló, csütörtök
Benfica (portugál)–Rába ETO 13.45 ó
Iberia Star Tbiliszi (grúz)–Luparense (olasz) 16.15 ó
2. forduló, péntek
Luparense–Benfica 13 ó
Iberia Star Tbiliszi–Rába ETO 15.30 ó
3. forduló, vasárnap
Rába ETO–Luparense 13.45 ó
Benfica–Iberia Star Tbiliszi 16.15 ó

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik