BL: valóra vált Klopp legvadabb, és Schmelzer gyerekkori álma

2012.10.24. 23:31
A Bajnokok Ligája halálcsoportjában a Dortmund Kassai Viktor játékvezetése mellett fogadta a Real Madridot, és egygólos győzelmet aratott.

„Elképesztő érzés, szenzációs este volt, egy olyan, amelyen az ember legvadabb álmai válnak valóra" – úszott a boldogságban a lefújást követően Jürgen Klopp, a hazaiak mestere.Jürgen Klopp, a hazaiak mestere.

„Egyik csapat sem volt jobb a másiknál, ez egy igen nehéz mérkőzés volt számunkra – értékelt José Mourinho, a Real Madrid szakvezetője. – Megvolt az esélyünk a győzelemre, még ha a végén nem is remekeltünk. A Dortmund-győzelem azonban megérdemelt, akkor is, ha mi is nyerhettünk volna. Látványos, harcos mérkőzés volt!"

„Teljesen más volt ez a mérkőzés, mint legutóbb, a Schalke ellen. Fantasztikus volt, fantasztikus hangulatban, tökéletes eredménnyel. Nem érhet minket kritika most már azért, hogy nem érdemeltük meg a sikereket a múlt idényben. De még mindig borzalmasan sikeréhesek vagyunk..." – mondta a lefújást követően Mats Hummels, a hazaiak védője.

„Egy gyermekkori álom vált valóra, már nemcsak a számítógépes játékokban játszottam a Real ellen, hanem igazából is, sőt, győztes gólt vágtam. Amikor ellőttem a labdát, azt kívántam, bárcsak kapura menne; olyan sokan álltak előttem, biztos voltam benne, hogy valaki blokkolja majd" – így Marcel Schmelzer, a győztes gólt szerző Dortmund-bekk.

Legfrissebb hírek

Jürgen Klopp: Szerettem volna nyerni, de az egy ponttal is meg tudok békélni

Minden más foci
4 órája

Virgil van Dijk: Remélem, Jürgen Klopp vereséggel kezd a németek élén

Minden más foci
Tegnap, 9:24

Jürgen Klopp: Én több hollandot ismerek, mint Xavi

Német labdarúgás
2026.09.23. 21:28

Klopp, Xavi és Zidane – neves edzők debütálnak a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
2026.09.23. 13:33

Nyert Stuttgartban, és élre állt a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.09.19. 20:27

Jürgen Klopp 44 fős német keretet hívott össze az NL-meccsekre

Német labdarúgás
2026.09.17. 12:02

Undav kimarad a német válogatott Nemzetek Ligája-keretéből

Német labdarúgás
2026.09.16. 10:31

Ollózós gól Dortmundban; tovább menetel a Freiburg a Bundesligában – videó

Német labdarúgás
2026.09.12. 17:39