Mourinho kitüntetésnek értékeli az UEFA-büntetést

2010.12.03. 20:50
null
Mourinho, a kitüntetett... (Fotó: Action Images)
José Mourinho kitüntetésnek fogja föl, hogy az Európai Labdarúgó-szövetség eltiltotta, miután utasítására Xabi Alonso és Sergio Ramos szándékosan kiállíttatta magát az Ajax elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

„Kitüntetésnek fogom föl ezt a büntetést, és nem fogok megváltozni. A nagymamám már régen meghalt, de emlékszem mit mondott, amikor még gyerek voltam: »Légy boldog, ha irigyek rád az emberek«. Ez az, ami velem most történt" – mondta Mourinho.

Mourinho szerint kivételeznek vele a játékvezetők, s több olyan dolog is van, amit mások megtehetnek, ő viszont nem.

„Elégedett vagyok azzal, hogy van olyan szabály, ami csak José Mourinhóra vonatkozik, és olyan is, ami a többi edzőre. Én nem hagyhatom el a technikai zónát, más edzők igen. Nem vehetem föl azt a labdát, amit az ellenfél játékosa akar, más trénerek ezt megtehetik. Mint ahogy a negyedik játékvezetővel sem beszélhetek, másoknak ezt is szabad. Ez mind nem gond, hanem elismerés a számomra" – vélekedett a portugál szakember.

Mint ismert, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága sportszerűtlen viselkedés miatt két mérkőzésre eltiltotta Mourinhót (a második mérkőzésről való eltiltást három évre felfüggesztette a testület), miután a portugál szakember utasítására Xabi Alonso és Sergio Ramos szándékosan állíttatta ki magát az Ajax elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

Az UEFA ezen felül 40 ezer euró büntetést is kiszabott a portugál trénerre. A fegyelmi bizottság négy játékosra – Xabi Alonsóra, Sergio Ramosra, Iker Casillasra és Jerzy Dudekre – is kiszabott pénzbüntetést. Előbbi kettő 20-20 ezer, míg az utóbbi kettő 10 és 5 ezer eurós bírságot kapott.

A REAL MADRID VALENCIA ELLEN KÉSZÜLŐ, MÉG 20 FŐS KERETE 
Kapusok: Casillas, Adán, Dudek
Védők: Arbeloa, Pepe, Albiol, Garay, Mateos, Marcelo
Középpályások: Lassana Diarra, Mahamadou Diarra, Khedira, Granero, Xabi Alonso, Özil, Di María, Pedro León
Csatárok: Cristiano Ronaldo, Benzema, Morata

 

Legfrissebb hírek

Mourinho: Semmilyen problémát nem látok köztük; az egyetlen, amit észlelek, hogy kiváló futballisták

Spanyol labdarúgás
4 órája

Mbappé negyven gólt lőhet az idényben – José Mourinho Kylian Mbappé triplája után

Spanyol labdarúgás
2026.08.27. 10:55

Tizenhárom év után irányítja a Real Madridot a Bernabéuban José Mourinho

Spanyol labdarúgás
2026.08.26. 14:12

José Mourinho: Vinícius Júnior képes kontrollálni a reakcióit

Spanyol labdarúgás
2026.08.25. 13:15

Mourinho fél évvel ezelőtt még erősen kritizálta, most viszont megvédte Viníciust

Spanyol labdarúgás
2026.08.23. 12:32

Mourinho az Espanyol legyőzéséről: Ennek a sikernek lelke volt...

Spanyol labdarúgás
2026.08.23. 08:55

José Mourinho: Nem magamért, a Real Madridért dolgozom

Spanyol labdarúgás
2026.08.21. 10:08

Mourinho szerint a Real Madridnak nincs szüksége Rodrira

Spanyol labdarúgás
2026.08.19. 08:15