BL: Kár, hogy nem az Inter lesz a Real ellenfele - Mourinho

Vágólapra másolva!
2010.11.02. 17:09
Az AC Milan elleni holnapi idegenbeli BL-mérkőzésre készülő Real Madrid vezetőedzője, José Mourinho elmondta, úgy érzi, hazatér a San Siro-stadionba, ugyanakkor sajnálja, hogy nem korábbi csapata, az Inter lesz az ellenfél. A Real portugál védője, Ricardo Carvalho szerint a csoportelsőség kérdéséről dönthet a holnapi találkozó.

„A San Siróba visszatérni olyan számomra, mintha hazajönnék. Kár, hogy nem az Inter lesz az ellenfelünk, mert, akkor mindenkinek köszönetet mondhatnék az itt eltöltött két nagyszerű évért" – nyilatkozta a Real Madrid vezetőedzője, José Mourinho a holnapi, AC Milan elleni mérkőzés kapcsán.

„Ez a mérkőzés a csoportelsőség miatt lesz különösen fontos számunkra, hiszen egy jó eredménnyel nagyon közel kerülhetünk a célunkhoz, a csoport megnyeréséhez, persze nem lesz egyszerű dolgunk, hiszen hazai sikerünk után a milánóiak még inkább bizonyítani szeretnék, hogy képesek megverni minket" – nyilatkozta a Real portugál védője, Ricardo Carvalho.

Mint ismeretes, két hete Madridban a Real 2–0-ra győzött a Milan ellen.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a „királyi gárda" argentin középpályása, Angel Di María térdproblémái ellenére elutazhatott Milánóba, csapattársai közül viszont Lassana Diarra, Kaká, Fernando Gago és Ezequiel Garay sérülés miatt a spanyol fővárosban maradt.

 A REAL MADRID MILÁNÓBA UTAZÓ 21 FŐS KERETE
Casillas, Dudek, Adán (kapusok); Arbeloa, Sergio Ramos, Pepe, Albiol, Marcelo, Mateos, Ricardo Carvalho (védők); Khedira, Xabi Alonso, Özil, Mahamadou Diarra, Canales, Granero, Pedro León, Di María (középpályások); Benzema, Higuaín, Cristiano Ronaldo (csatárok).

 

Legfrissebb hírek

José Mourinhót kivásárolhatja a portugál szövetség – sajtóhír

Minden más foci
2025.04.25. 10:28

Ancelotti után Mourinho is jelölt a brazil kapitányi posztra – sajtóhír

Minden más foci
2025.04.08. 17:30

Az orrfacsaró – Ballai Attila publicisztikája

Minden más foci
2025.04.05. 23:01

Három meccsről tiltották el a kollégája orrát megcsavaró Mourinhót

Minden más foci
2025.04.05. 22:54

Mourinho megcsavarta Sallai edzőjének orrát a kiesés után

Minden más foci
2025.04.03. 09:10

Mourinho: Remélem, hogy csak véletlenszerű, ami velem történik a budapesti döntő óta

Európa-liga
2025.03.14. 07:53

„Fáradt vagyok ehhez, ember…” – Mourinho alvást színlelt a Rangerstől elszenvedett El-vereség után

Európa-liga
2025.03.07. 09:59

Mourinho: Nem voltak okosak, akik megtámadtak, mert nem ismerték a múltam

Minden más foci
2025.03.06. 17:48
Ezek is érdekelhetik