Az FC Barcelona nyerte meg a labdarúgó Bajnokok Ligája 2008–2009-es kiírását, miután a római döntőben 2–0-ra verte meg a címvédő Manchester Unitedet. A jobban kezdő MU ellen Samuel Eto’o szerezte meg a vezetést a találkozó 10. percében, majd a második félidő közepén Lionel Messi biztosította be a katalánok győzelmét.

Fotó: Reuters
AZ ONLINE-KÖZVETÍTÉS MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

Fotó: Reuters
AZ ONLINE-KÖZVETÍTÉS MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
Ferguson elismeri, a jobb csapat győzött
„Remekül kezdtünk, de kaptunk egy gólt, és idegesen játszottunk ezután. Volt időnk felkelni a padlóról, volt néhány kisebb lehetőségünk is, de el kell ismernem: egy jobb csapat győzött le minket. Az első gól után messze voltunk a legjobbunktól. Tanulni kell a vereségből, és tanulni is fogunk: végtére is még fiatal a csapatom” – nyilatkozta a lefújás után Ferguson.
Samuel Eto’o és Lionel Messi gólja gondoskodott arról, hogy ezúttal se legyen címvédés a Bajnokok Ligájában, s hogy 2006 után ismét a katalánok emelhessék magasba a BL-trófeát.
Pedig a mérkőzést egyértelműen a Manchester United kezdte jobban. Cristiano Ronaldo volt elsősorban elemében, a portugál aranylabdás viszont rendre pontatlan volt a találkozó elején. Már öt kapu felé irányuló lövéssel „büszkélkedhetett” az MU, míg a Barca eggyel sem. Aztán már eggyel igen, amelyből egyből gól is lett.
A 10. percben Andrés Iniesta szólója után remek ütemben tálalt a kilépő Eto’o elé, aki egy csellel becsapta Nemanja Vidicset, és mielőtt Michael Carrick odaért volna, kapura pöckölte a labdát. Az öt és feles sarkáról érkező lövésbe Edwin Van der Sar még reflexmozdulattal beleért, hárítani azonban nem tudott.
ETO’O GÓLJA – VIDEÓ!
A bekapott gól ráadásul megfogta Sir Alex Ferguson együttesét, amely örülhetett, hogy a következő percekben megúszta kapott gól nélkül. A kritikus öt minutumot átvészelte ugyan az MU, saját játékát azonban már nem találta meg, mint ahogy az iramot sem tudta felpörgetni. A félidő hátralévő részében már többnyire a katalánok akarata érvényesült.
Pep Guerdiola csapata semmit sem kockáztatott, hatalmas fegyverténynek értékelték a katalánok, hogy a szünetben már vezettek egy góllal.
Nem sokkal a szünet után pedig már majdnem kettő volt az előnyük a papíron pályaválasztóknak: Thierry Henry megannyiszor megcsodált csele után azonban Van der Sar védése életben tartotta a manchesteri reményeket.
Hiába próbált azonban frissíteni Sir Alex, a félidőben beküldött Carlos Tévez és a nem sokkal később becserélt Dimitar Berbatov sem tudta belökni a Manchester szekerét. Végül egy váratlan mozdulat döntötte el a mérkőzés sorsát.
MESSI GÓLJA – VIDEÓ!
A 70. percben Lionel Messi teljesen egyedül maradt a kapu előterében, és fejjel (!) vette be a holland kapus hálóját. Ezzel a találattal valószínűleg nem csak a Barca győzelmét, hanem az év végi Aranylabdáját is biztosította.
A folytatásban már csak cicázgatott a Barcelona, a manchesteriek pedig keresték a labdát. Guardiola csapata megérdemelten nyert: tíz perc kivételével ugyanis jobban futballozott ellenfelénél.
GUARDIOLA A HATODIK
Pep Guardiola a hatodik az európai labdarúgó-történelemben, aki játékosként és edzőként is nyer BL-t, illetve BEK-et. Ezt a bravúrt eddig Miguel Munoz (Real Madrid), Giovanni Trapattoni (Milan, Juventus), Johan Cruyff (Ajax, Barcelona), Carlo Ancelotti (Milan) és Frank Rijkaard (Milan, Ajax, illetve Barcelona) mondhatta el magáról. Érdekes, hogy a Barca mindhárom győzelménél olyan tréner ült a kispadon, aki játékosként is elhódította a trófeát.
A BL-GYŐZTES BARCELONA KERETE
| Kapusok: Víctor Valdés, José Pinto, Albert Jorquera, Oier Olazábal, Rubén |
| Védők: Martín Cáceres, Gerard Piqué, Rafael Márquez, Carles Puyol, Sylvinho, Gabriel Milito, Daniel Alves, Éric Abidal, Víctor Sánchez, David Córcoles, Xavi Torres, Alberto Botia |
| Középpályások: Xavi Hernández, Andrés Iniesta, Seydou Keita, Alekszandr Hleb, Yaya Touré, Sergio Busquets, Víctor Vázquez, Jeffren, Abraham González |
| Csatárok: Eidur Gudjóhnsen, Samuel Eto'o, Lionel Messi, Bojan Krkic, Thierry Henry, Pedro Rodríguez |
BAJNOKOK LIGÁJA

| Nézőszám: 67 000 |
| Játékvezető: Massimo Busacca (svájci) |
| Asszisztensek: Mathias Arnet, Francesco Buragina (svájciak) |
| Tudósító: Marosi Gergely |
| BARCELONA | MANCHESTER UNITED |
| 1 V. Valdés | 1 Van der Sar |
| 5 Puyol | 22 O’Shea |
| 3 Piqué | 5 R. Ferdinand |
| 24 Y. Touré | 15 Vidics |
| 16 Sylvinho | 3 Evra |
| 6 Xavi | 16 Carrick |
| 28 Busquets | 11 Giggs |
| 8 Iniesta | 8 Anderson |
| 10 Messi | 13 Pak |
| 9 Eto’o | 7 C. Ronaldo |
| 14 Henry | 10 Rooney |
| Vezetőedző: Josep Guardiola | Menedzser: Sir Alex Ferguson |
| Gólszerző: Eto’o (10.), Messi (70.) |
| Csere: Anderson h. Tévez (a szünetben), Pak Dzsi Szung h. Berbatov (67.), Henry h. Se. Keita (72.), Giggs h. Scholes (75.), Iniesta h. Pedro Rodríguez (93.) |
| Sárga lap: Piqué (16.), C. Ronaldo (78.), Scholes (80.), Vidics (93.) |
Legfrissebb hírek

Mikel Arteta: Csodálom Diego Simeone kitartását
Bajnokok Ligája
2025.10.21. 08:01

Minden út Budapestre vezet – Smahulya Ádám jegyzete
Bajnokok Ligája
2025.09.15. 22:48
Ezek is érdekelhetik






